A baloldal erőszakba hajló megmozdulásait az eljelentéktelenedéstől való félelem szüli, de a tartalom nélküli hisztire senki sem vevő.

Március közepe óta egymást érik a főként Hadházy Ákos és a Momentum nevével fémjelzett kordonbontó ak­ciók a budai Várban. Nem véletlen, hogy éppen az egykor nagy reményekkel induló liberális párt viszi a prímet, hiszen a tavalyi országgyűlési választás soha nem látott kudarcát követően még abban reménykedtek, hogy eséllyel kelnek birokra Gyurcsány Ferenccel a baloldal irányításáért, sőt képesek lehetnek növelni annak egyre szűkülő táborát.

Hirdetés

Azóta azonban csak teret veszítettek, sőt a bukott miniszterelnök képes volt elhappolni az ő politikusaikat is, és mára minden korábbinál egyértelműbbé vált, hogy az ellenzéken belül ki fújja a passzátszelet. A Momentum szavazóbázisa ugyan még felülről közelíti az ötszázalékos parlamenti bejutási küszöböt, ám nem csoda, ha kétségbeejti őket, hogy már önálló belpolitikai tényező státusuk is veszélyben van.

Ebben a helyzetben a nyílt társadalom hálózata és amerikai elvbarátaik útmutatóihoz nyúltak, remélve, hogy elmozdulhatnak a holtpontról. Ezt már több ellenzéki szereplő megtette 2010 óta, az eredmények azonban nem tűnnek túl biztatónak. A már 2011-ben tüntetéseket vezénylő Juhász Péter, a közmédia székházában nagyon erős képekre vágyó Bangóné Borbély Ildikó vagy a pártját is zárt ajtóknak futtató Kunhalmi Ágnes példája nem kecsegtet fényes eredményekkel.

Saul Alinsky, Srđa Popović és Gene Sharp útmutatásának lényege, hogy meglepő, formabontó akciók segítségével át lehet ugrani a nyilvánosság ingerküszöbét, beszédtémává lehet tenni bizonyos ügyeket, sőt azok érdekében politikai aktivitásra lehet ösztönözni a társadalom szélesebb rétegeit. Ezen túl a módszer fontos eleme az is, hogy a színes forradalmárok a hatóságokat folyamatosan újszerű helyzetek elé állítsák annak érdekében, hogy erőszakos fellépést provokáljanak ki, ily módon is szimpátiát ébresztve önmaguk iránt.

A magyar rendőrség azonban pontosan tudja, hogy mire megy ki a játék, és 2010 óta szakszerűen és felkészülten hárít el minden hasonló kísérletet. Rendre a minimálisan szükséges eszközöket használják, és a történet vége mindig az, hogy a mind frusztráltabb baloldali aktivisták válnak egyre erőszakosabbá. Füstgránátokat dobálnak, gyújtogatnak, lemezkerítéseket rugdosnak a hatósági személyekre. Az utóbbi tüntetéseken már a nálunk eddig csak időszakos importtermékként ismert, olykor hazánkba látogató és ártatlan járókelőket verő antifák ruházata és módszerei is megjelentek.

Ennél is fontosabb azonban, hogy a külföldről pénzelt és instruált csoportok hiába főznek az amerikai baloldal boszorkánykonyháiban kikísérletezett receptekből, a magyar emberek nem kérnek a főztjükből.

Pedig az említett módszerek akár működhetnek is ott, ahol valódi elnyomás van, és a nyilvánosságban ténylegesen elhallgattatják a jogos társadalmi igényeket. Ez ugyanis termesztésen frusztrációt szül, és ha valaki kinyitja az ajtót a növekvő feszültség előtt, akkor az kitör, elsöpörve minden elnyomást. A szükséges módszerek nálunk is jelen vannak, a baloldal veszettül nyitogatja az említett ajtót, de éppen az ő tevékenységük világít rá arra a tényre, hogy az általuk vizionált elementáris feszültség, kormányellenes, sőt, „kormányváltó” hangulat nincs jelen a magyar társadalomban. A nevetség tárgyává váló, kontraproduktív akciók csak azt teszik láthatóvá, hogy éppen a baloldal politikájából nem kérnek az emberek.

Mert mit is kínálnak ők? Ragaszkodva a tizenhárom éve kudarcukat szülő hagyományukhoz, szembemennek a társadalmi egységgel az emberek számára legégetőbb kérdéskörökben. Mindenekelőtt háborúpártiak, sőt, Tordai Bence, a létezése óta egy- és kétszázalékos támogatottsági szint között szlalomozó Párbeszéd társelnöke nemrég elmondta, hogy minden tisztességes ország fegyvert küld Ukrajnának. Érdekes kijelentés ez akkor, amikor minden felmérés azt mutatja, hogy a magyar emberek 70-80 százaléka elutasítja a Magyar Honvédség katonai eszközeinek átadását. A dollárokkal kitömött ellenzéki szereplők kiállnak Brüsszel inflációt gerjesztő szankciós politikája mellett is, noha a túlnyomó többség ebből sem kér. Mindent megtesznek, sőt hazafias kötelességüknek tekintik, hogy a hazánknak szerződések szerint járó uniós források nehogy megérkezzenek az országba, pedig a választók ezzel kapcsolatban is átlátnak a szitán.

Ugyanezek a politikai aktivisták azok, akik állítólag a nép nevében vonulnak fel építési kordonokat bontani. Ha valamilyen ügyet ráaggatnak is akcióikra, kilométerekről látszik, hogy az egész nem a reprezentációról, nem az emberek igényeiről szól, hanem elrongyolódott népszerűségi mutatóik javításáról. Az összképen pedig csak ront az a fajta politikai pedofília, melynek szülőanyja az a felismerés, hogy nincs már olyan baloldali politikus, akit jó szívvel állíthatnak az első sorba. Legújabb cégérük Pankotai Lili, aki azonban nem az első, baloldali hatalomszerzés reményében kihasznált kirakatkiskorú.

A show-elemek ismétlődő jellege arra is rámutat, hogy nemcsak a társadalmi felhajtóerő hiányzik, hanem az Alinskyék módszertanának központi elemét képző kreativitás is. Az amerikai baloldal egykori radikális teoretikusa azt tanácsolta követőinek, hogy ne váljanak unalmassá, mert ha valamit sokáig alkalmaznak, az tehertétel lesz számukra. Az ellenfélre nehezedő nyomás fenntartása érdekében ugyanis új, változatos formákra van szükség. „Aki újra és újra ugyanazt csinálja, azzal nagyjából ugyanazt az eredményt fogja elérni, és hogyha más eredményt vár tőle, arra van egy klinikai szakkifejezés” – mondta Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a sorban harmadik kordonbontás előtt. Azt, hogy az említett szakszó kire illik, a kedves olvasó megítélésére bízom.

Mindenesetre a magyarországi baloldal menetrendszerűen adja elő ugyanazokat a műsorszámokat. Ezen sem lepődünk meg, ha figyelembe vesszük, hogy a külföldi receptek átültetői is levitézlett alakok. Ilyen az a Somogyi Zoltán, aki az utóbbi időben lépten-nyomon felbukkan a nemzeti kormánnyal szemben álló politikai oldal aktivitásai körül. A hírek szerint ő van a Biden nagykövete által megrendelt háborúpárti plakátkampány és a Jobbik antiszemita kijelentéseiről híres elnökének mosdatása mögött, ahogy a már említett Pankotai Lili társaságában is lencsevégre kapták már a sajtó képviselői. Arról a Somogyiról van szó, aki az SZDSZ köreiből indult, cége, a Soros György alapítványa által támogatott Political Capital tanácsokat adott a Gyurcsány- és a Bajnai-kormánynak, és kampányfőnökként politikai szakadékba segítette az MDF-et.

A mostani eredmények sem túl fényesek, egy ellenzék közeli kutatócég felmérése szerint a tüntetések zászlóvivője, a Momentum továbbra is hat százalékon áll, ami nem tekinthető politikai életbiztosításnak. Nagy előretöréssel nem is érdemes számolni, ha továbbra is úgy viselkednek, mint a figyelemre vágyó gyerek, aki ahelyett, hogy hallgatna a szüleire – esetükben a választókra –, inkább földhöz vágja magát, és hisztizik egy kiadósat.

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője.

Korábban írtuk