Lovas István nyílt levelei

Göncz Kinga külügyminiszter

Tisztelt Asszonyom! A Magyar Nemzet július 22-i számában megjelent egész oldalas interjújában arra a kérdésre, hogy „Miért nem lehetett egyértelműen Pozsony tudtára adni, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tart egy olyan kormányt, amelyben Ján Slota emberei is jelen vannak”, ön egyebek között ezt felelte: „Fenn kell tartani a párbeszédet, a dialógus megszakítása mindig szélsőséges irányba tolja el a másik felet”. Ez azt jelenti, hogy ön szerint Slota (aki szerint Budapestet tankokkal kell a földdel egyenlővé tenni és a magyarok mongoloid degeneráltak) nem szélsőséges? Kérdésem: ha egy magyar politikus az ön édesapja elnöksége idején azt mondta volna a Magyar Televízióban, hogy az SZDSZ székházát tankkal kellene szétlőni és édesapja mongolid idióta, akkor az ön apukája fenntartotta volna-e vele a párbeszédet azon az alapon, hogy „a dialógus megszakítása mindig szélsőséges irányba tolja el a másik felet?” Én önre csak azért nem mondok semmit hasonlót, hogy elkerüljem a párbeszédet.

A lengyel alsóháznak Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hihetetlen, de igaz: Önök a kommunizmus lengyelországi megszűnése után 16 évvel olyan törvénytervezet fogadtak el, amelynek értelmében elmozdíthatók azok a közéletből, akik együttműködtek a kommunista titkosszolgálatokkal. Ha én jobboldali médium lennék, ezt a hírt ismételgetném óránként, ez a hír szerepelne a címoldalamon és ezt a hírt mondanám be negyedóránként. Ugyanis bebizonyították, hogy semmi nem lehetetlen, csak akarat és bátorság kell hozzá. Önök nem ültek fel annak a balliberális sületlenségnek, hogy „ne kommunistázzunk”, mint ahogyan a balliberális média sem ülne fel annak, ha valakik azt ajánlanák nekik, hogy ne „nácizzanak”. Ha a felsőház és az elnök a törvénytervezetet elfogadja, illetve jóváhagyja, a törvény életbe lép. A hírt világgá röpítő BBC szerint a törvény az üzleti életben, a médiában és a kormányzatban több százezer embert érinthet. Orbán Viktor korábban kijelentette, hogy az új lengyel kormány modellértékű. Remélem, a nálunk következő jobboldali kormány ezúttal nem csak szavakban lesz kemény. Önök előtt pedig a legmélyebb tisztelet és meghajlás.

Járai Zsigmond A Magyar Nemzeti Bank elnöke Tisztelt Elnök Úr! A most felállított Gyurcsány-féle konvergenciatanácsot – amelynek egyik tagja Surányi György, az ön elődje – „bábszervezetnek” nevezte. Hosszú ideje figyelem munkáját és elsősorban bátorságát, amely az idővel nemhogy csökkenni, de nőni látszik, ami igazán ritkaság a magyar közélet színterén. Az idézett kijelentéséhez pedig gratulálok, hiszen egyetlen szóval fejezte ki azt, ami ennek a társaságnak a lényege. És amelynek talán az is a célja, hogy elterelje a figyelmet Bajnai Gordon és Draskovics Tibor urak kezeiről. Ugyanakkor jó néhány, a politikától és közgazdaságtól nem egészen távol álló barátommal együtt megdöbbenéssel olvastam Navracsics Tibor úrnak, a Fidesz frakcióvezetőjének elismerő szavait e társulatról, amellyel azonnal leültek tárgyalni és amelynek véleményének terhéből a parlamentben át kívánnak vállalni egy részt. A frakcióvezető e testülettől várja, hogy az ország „valós gazdasági helyzetét feltárja” és elvezesse az országot „egy hiteles gazdaság- és pénzügypolitika megteremtéséhez”. Érthetetlen. Az ország valós gazdasági helyzetét a Fidesz tökéletesen ismerte a választások előtt is, hiszen erről beszélt – érzésem szerint nem kellő nyomatékkal, gyakorisággal, eréllyel és határozottsággal – a választóknak. De az ország valós gazdasági helyzetét – a magyar Központi Statisztikai Hivatal és az Eurostat adatait olvasókon kívül – ismeri a Financial Times is, amely szerint az az összeomlás szélén áll. A Wall Street Journalnak ugyanez a véleménye. A vezető cseh gazdasági lap, az Euro szerint pedig a szociálliberális kormány miatt „a pokolba Budapesten keresztül vezet az út”. Nem tudom, nem tolmácsolná-e Navracsics úrnak véleményét e testületről és nem magyarázná-e el neki, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől mi várható? Például az, hogy egy gazdasági összeomlást követően vagy az Európai Unió a Brüsszelnek szeptemberben benyújtandó konvergenciaprogram elutasítása és az esetleges, Magyarországot sújtó szankciók bevezetése után a felelősség egy részét az ellenzékre hárítja. Hiszen, mondja majd Gyurcsány, az ellenzékkel egyetértésben alakították ki a konvergenciaprogramot. Nem fejtené ki általánosabb véleményét is, hogy most egy ellenzéknek nem „bepuhítania” kellene és kormányzati, valamint médiasimogatásért esdekelnie, hanem, ellenkezőleg, bekeményítenie, mert jő az igazság órája?

A Heti Válasz szerkesztősége Tisztelt Szerkesztőség! Múlt heti lapszámuk vezércikke „Értünk vagy miattunk” fő-, és „Nem azért harangoznak délben, mert a magyarok feltartóztatták a megállíthatatlannak tűnő pogány sereget” alcímmel jelent meg. Nándorfehérvár ötszázötven éves évfordulójára írt cikkükben azt írják a törököket megállító hősökről, hogy „A magyar történelem kiemelkedő alakjai lettek, holott származásuk szerint egyikük sem számíthatott teljességgel magyarnak.” Majd pedig azt, hogy „Így nem azért harangoznak délben, mert a magyarok feltartóztatták a megállíthatatlannak tűnő pogány sereget”. Majd pedig azt, hogy „A hírek akkor legfeljebb vágtató ló sebességével terjedtek, s mire mindenhová elérték, már csak Isten tudta, hogy a győzelemért harangoznak, vagy a harangozás hozta el a győzelmet.” Ha mindezt balliberális lapokban olvasom – amelyek természetesen elfelejtettek megemlékezni egy számukra idegen évfordulóról -, az ügyet szóvá sem teszem. De azt, hogy egy magát balliberálisnak semmiképpen nem valló hetilap a balliberálisokat balliberális oldalról kívánja előzni, az, úgy érzem, bírálható. Az évforduló napján, július 22-én, a Magyar Nemzetben Kiss Gy. Csaba Kossuth-címer és a déli harangszó címet kapott, nehezen feledhető írása így kezdődik: „A déli harangszó jelentőségéről nagyapám világosított fel. Első vagy második osztályos lehettem. Szól az egész világon, magyarázta, minden templomban meghúzzák a harangot – Hunyadi János dicsőségére, aki megmentette Nándorfehérvárnál a töröktől Európát. Jól jegyezd meg, kisfiam, mert erről az iskolában nem fogtok tanulni. Igaza volt. 1952-ben már maga a harang is gyanús lett volna. Akkoriban ilyesmit nem tanítottak”. A féloldalnyi cikk utolsó harmadában Kiss ezt írja: „Bizonyára nem véletlen, hogy amikor a forradalom orvosolni kívánja a nemzeti önérzeten ejtett sebeket, Nándorfehérvár is megjelenik a visszaperelendő nemzeti szimbólumok között. Október 29-én írta a Hétfői Hírlap: Kossuth-címer, déli harangszó, március 15.: jelképei ezek a nemzeti létében megújhodó magyar nemzetnek”. Hunyadi származásáról pedig így szól: „Hunyadi János jelentőségéről, nagyságáról nincs vita magyarok és délkelet-európai szomszédjaik között. Még akkor sem, ha vannak románok, akik történelmietlenül román etnikai származását hangsúlyozzák. A XV. században ennek vajmi kevés jelentősége volt ahhoz képest, hogy ez a köznemesi sorból felemelkedő országos méltóság a Magyar Királyságnak egyik zászlósura, rövid időre pedig kormányzóként államfője lett”. A történész természetesen ezzel nem akarta cikkírójukat megsérteni. Már csak azért sem, mert a cikk leadásakor nem is láthatta még beköszöntő cikküket. Kiss Gy. Csaba esszéje végén a Rákosi- és a Gyurcsány-éra félelmetes párhuzamát mutatja be: „Jószerivel nem lehet felfogni, miért nem kezdeményezte a magyar politika a megemlékezést az évfordulóról. Hónapokkal ezelőtt mit sem tudtak 1456-ról a nemzeti évfordulók titkárságán. Az állami évfordulós naptárban idén csak 1956 és Bartók szerepel.” Egyébként Kiss is megemlíti cikke végén azt, amire Önök hegyezik ki „tájékoztatásukat”: „A katolikus egyház már az év elején meghirdette a nándorfehérvári diadalról a megemlékezést. A déli harangszót és a könyörgést a keresztyén fegyverért még a nagy összecsapás előtt meghirdette III. Calixtus pápa.” Nos, a hangsúlyok nemegyszer a lényeget jelentik. Rejtély, hogy Önök miért közölték „felvilágosító” cikküket épp az évforduló napján? A felvilágosítás kedvéért? Netán „bátraknak” érezték magukat? Vajon a valóban mondavilágba tartozó Tell Vilmos történetét eszébe jutna svájci lapnak „valóságelemeznie” éppen egy Tell-ünnepségre készülve? Vajon önöknek – ha valóban bátrak – eszükbe jut majd most, 1956 forradalmának 50. évfordulóján, Nagy Imre szovjet titkosszolgálati múltjára fényt venni, hogy eloszlassanak „egy-két” homályt a később felakasztott miniszterelnök korai pályája idejéből? Vajon elég bátrak lesznek-e ahhoz, hogy „pünkt” a következő hivatalos holokauszt-emléknapon rámutassanak arra, miszerint a washingtoni, a jeruzsálemi és a magyar holokauszt múzeumokban eltérőek az áldozatok számadatai? Érzésem azonban azt súgja, hogy azok, akik a magyar jelképeket szokták „bátran” „demitologizálni”, valahogyan sohasem jutnak el fent említett demitologizálásokhoz. Levetkőzhetetlen rossz szokásomhoz híven mindig is megvetettem a kettős mércét. Bízván önökben, remélem, ezúttal nem kell csalódnom és folytatják majd másokkal is – ahogyan balliberáliséknál mondanák – „aufklérista” hadjáratukat. Kiváló tisztelettel.

A „félpályás” útlezáróknak Tisztelt Uraim! Ingerküszöbömet e pillanattól kezdve nem fogja átlépni semmilyen „félpályás” útlezárási tiltakozó akció. De az sem, ha traktorokkal elvágólag sorban állnak a Dózsa György úton. Én még nem láttam példát arra, hogy Nyugat-Európában a demonstrálók csak az út felét zárták volna el. Az egészet zárják el. De azt sem láttam, hogy tiltakozó gazdák London, Berlin vagy Párizs főterén álltak volna sorba traktoraikkal. Nem. Ott az országhatárokat zárják le. Lezárni lehet persze a Duna-hidakat is, mint azon taxissztrájk idején, amelynek úgy tapsolt az SZDSZ és médiája. Ha pedig egy jogos sérelem miatt indított ilyen demonstrációjuk mellé az ellenzék nem állna ki a parlamentben netán azzal az indokkal, hogy „konstruktív” ellenzéknek akar mutatkozni, de valójában azért, mert mutyipozícióit akarja megőrizni, akkor a következő választásokon ne szavazzanak rájuk. Ugyanis 16 év után a kormányt és az ellenzéket is a választóknak kell megnevelni, ha képtelenek szerepüknek megfelelően viselkedni. uAz Élet és Irodalom fenntartóinak Brüsszeli munkám egyik hátránya – sokak szerint előnye -, hogy egyrészt nem jutok hozzá, másrészt időm sincs a magyarországi balliberális lapok olvasására. Ezért az önök által fenntartott hetilapot is csak hosszú szünet után vehettem kezembe. Elsőként a július 21-i számukat. Többször átlapoztam, de Gyurcsány Ferenc nevével nem találkoztam. Ezért felajánlom: ha a civilizált világban találnak még egy olyan – mint az önök lapja fejlécén hirdeti – „irodalmi és politikai” hetilapot, amely a Magyar Demokrata jelen számának megjelenését követő héten nem említi saját országa első emberének (elnökének, miniszterelnökének vagy mindkettőnek) nevét, akkor felajánlom anyagi segítségemet az önök által eltartott lapnak. Egyébként a londoni neoliberális Financial Times, a Gyurcsány-kormány kedvence, az önök által kitartott lap megjelenésének napján azt írta, hogy Magyarország sikerrel pályázik az Európa beteg emberéért folyó verseny első helyezettjének címére és hogy az ország válság felé tart. Teljesen megértem, hogy az önök lapjának sem Magyarország, sem Gyurcsány állapota nem téma.

* * *

(Helyszűke miatt a Fikció Párt elnökéhez és Lantos képviselőhöz címzett levél folytatása a jövő héten.)