Magyarországon a könyvnyomtatás 1473-ban kezdődött, így hazánk a világ hatodik országa, ahol nyomda létesült Németország (1465), Itália (1465), Svájc (1470), Franciaország (1470) és a Németalföld (1470?) után. Előbb volt Buda várában könyvnyomda, mint Bécsben, Prágában, Varsóban, Kijevben vagy Szentpétervárott.

A hajdani Ötvös-utcában állt Karai László budai prépostnak, Mátyás király bizalmas emberének háza. Minden valószínűség szerint Karai László ismerőse Vitéz János esztergomi érsek lehetett, aki 1470-ben megbízta őt egy budai nyomda felállításával, ő pedig 1472-ben a saját házában – amely minden valószínűség szerint a mai Hess András tér 4. szám alatt volt – meghonosította a könyvnyomtatást. Velencéből Budára hívatta az eredetileg német (távolabbról lengyel) származású Hess Andrást, aki a nyomdát üzemeltette. Hess András eredetileg scriptorként dolgozott, de a nyomdászmesterséget is kitanulta.

Az első mű 1473-ban a „Magni Basilii de legendis poetis” (Nagy Szent Vazul és a költők olvasásáról) és Xenophon „Apologia Socratis” (Szokrátész védőbeszédje) címen került ki a gépekről, vastag fehér papíron, majd ugyancsak 1473-ban nem a divatos gót, hanem latin betűkkel nyomva a 67 levélre (134 oldalra) terjedő „Chronica Hungarorum”, amely „Chronicon Budense” (Budai Krónika) néven vált ismertté. A neves nyomtatvány két részben tárgyalja a magyarság történetét a kezdetektől Mátyás király koráig. Tartalmilag sokban megegyezik a Thuróczy János krónikájával.

A könyv kolofonján ez olvasható: „Finita Budae anno Domini MCCCCLXXIII in vigilia penthecostes: per Andrea Hess” (Befejeződött Budán, az Úr 1473. esztendejében, pünkösd előestéjén Hess András által). Ezzel a mondattal kezdődött a közép- és kelet-európai és a magyarországi nyomdászat története. Ezt a kétsoros szöveget 1473. június 5-én nyomtatták ki, amely megörökíti a nagy kulturális eseményt és a nyomdász nevét is.

Hess András életéről keveset tudunk. Betűinek típusa leginkább a római Lauer-féle műhely betűire hasonlítanak, ezért feltételezhető, hogy a mesterséget is ott tanulta. A budai nyomda bezárása után neve és betűi sehol sem bukkantak fel, egyetlen európai nyomdában sem. Sajnos az első magyar nyomda rövid élete a finanszírozó Vitéz János fogságba vetésével és Hess András 1473 augusztusában bekövetkezett hirtelen halálával ért véget.

Hess András nyomdáján kívül működött az országban még egy nyomda 1477 és 1480 között, feltehetően ugyancsak Budán, de egyesek úgy vélik, hogy ez Pozsonyban működött. Itt jelent meg 1477-ben Antonius Florentius „Confessionale” (Gyóntatók kézikönyve), Laudivius „Szent Jeromos életrajza” és egy búcsúlevél-űrlap. Ezt a nyomdát népszerűen csak a „Confessionale nyomdája” néven ismerték, nyomdásza nevét nem tudjuk.

Megszűnésük után ötven esztendőn keresztül nem működött nyomda Magyarországon, a magyar könyvkereskedés és a könyvkiadás azonban nem szűnt meg. Könyvkereskedés Budán 1480-tól működött.

Magyarország szellemi termékei külföldi műhelyekben készültek: a Thuróczy Krónika Brünnben, majd Augsburgban jelent meg. Neves magyar nyomdászok külhonban alkottak: Petrus Ungarus Lyonban és Toulousban, Andreas Corvus pedig Mantovában és Velencében. A hazai könyvnyomtatás a XVI. század közepén az Erdélyi Fejedelemségben és a Királyi Magyarországon vert gyökeret. Az első magyar nyelven megjelent könyv Nádasdy Tamás országbíró által a sárvár-újszigeti nyomdában készült, amelynek alapítója Sylvester János, nyomdásza pedig Abádi Benedek volt. Az 1541-ben megjelent kötet az első teljes újszövetségi Szentírásnak tekinthető. Ezt megelőzően, a bibliafordítás közben írta Sylvester János „Grammatica” című latin nyelvű könyvét, amely a két nyelv – a latin és a magyar – összehasonlításával az első kísérlet a magyar nyelv szabályainak rendszerbe foglalására.