Pedig a közigazgatás – röviden: az állam – egyik kulcsfeladata, hogy a polgárai számára a jog- és vagyonbiztonságot szavatolja. Ehelyett különböző szervei, megöröklött kommunista szokás szerint, egymásra mutogatnak, feketepéterként tologatják az ügyeket, amelyek adott esetben egy-egy emberi tragédiát jelenítenek meg. Az állam mint egy előkelő idegen, egyszerűen kivonul és kivonja magát a felelősség alól. Az emberek elpereskednek, és addig sincs kedvük-erejük közügyekkel foglalkozni. Az amúgy is túlterhelt bíróságokra pedig rázúdulnak a folytatólagos állami mulasztás következményei.

A német gyakorlatban az állam valóságosan felel közigazgatása esetleges mulasztásaiért; a közjegyző számára pedig egy csalásban való közreműködés teljes szakmai és emberi megsemmisülést jelentene – felelősségbiztosítója viszont megtérítené az ügyfél kárát.

November elején az Ibériai-félsziget északnyugati partjai előtt a tengerben sodródó szálfarakománnyal ütközve megsérült a Prestige tartályhajó. Az atlanti partok előtt először fel-le vontatták, de az azonnali fizetési garancia hiányában a megkeresett francia, brit és holland szárazdokkok elzárkóztak a javítástól. Ezután gyorsan a nyílt tengerre húzták volna ki, hogy ott essen szét, de előbb tört ketté és süllyedt el: rakománya azóta is szennyezi a partokat.

Amint a Prestige sűrítve a globalizáció romboló és emberellenes vonásait, úgy az ingatlanok ügye a hazai viszonyok képtelenségeit testesíti meg. Vélelmezhető, hogy az ingatlanok terén szándékosan tűrt, mi több: mesterségesen gerjesztett zűrzavar uralkodik. A földhivatali tisztviselők a törvényi szabályozással védekeznek, hiszen ők ennek alapján végzik a munkájukat.

Tényleg, miért éppen ilyen a törvényi szabályozás? Mi köze boldog-boldogtalannak ahhoz, hogy rokona-ismerőse vagy egy vadidegen lakása saját tulajdonú-e, és van-e rajta bejegyzett haszonélvezet? Ha a hatóság netalán egy-egy csoportot lefülel, akkor legfeljebb annyit tudunk meg, hogy bűnöző életmódot folytató (nagy)családokról van szó; minden egyéb részlet titok. Akár a régi rendszer állambiztonsága, munkatársainak személyiségi joga: az áldozatok sem tudhatják meg, kik törték derékba az életüket.

Meg kellene ezt fordítani, a német szabályozást alkalmazva. Az emberek szabadon betekinthetnek az NDK állambiztonsága által róluk készített aktákba, megtudhatják a róluk jelentéseket készítő személyek valódi nevét is, ami nyilván okoz megrázkódtatást-csalódást, ám bízzuk az áldozatokra: majd ők eldöntik, képesek-e feldolgozni. A telekkönyv tartalma viszont nem közkincs.

Nyilván megérne egy-két misét, miért nem kezdeményezte sem az Antall-, sem az Orbán-kormány a telekkönyv nyilvánosságának megszüntetését; Horn csapatától nem is vártuk, a jelenlegi garnitúrától pedig még kevésbé. Mit tartsunk arról az igazságügy-miniszterről, aki néhány éve a rádióban még úgy fogalmazott, hogy Magyarországon nem jogbizonytalanság, csupán jogérvényesítési bizonytalanság van? Nem ugyanaz-e a kettő a gyakorlatban?

A biztonságos földhivatali ügyintézés technikai feltételei ma adottak. Az állam kötelessége pedig, hogy rendet tartson. A rend kulcsszó. Rendet követelni viszont Magyarországon ma a szélsőség azonnali vádjával jár. A termőföldek nyilvántartása terén bizonyosan hasonló zűrzavar uralkodik; a tervezett EU-csatlakozás egyik fő tétje pedig a magyar föld tulajdonjoga: ez nemcsak a földből élő néptömegek sorsának, de valamennyiünk jövőjének tétje.

A hazai közvélemény bűnös könnyelműséggel hajlamos azt hinni, hogy a látszólag már elmúlt világból öröklött lazaságról van szó. A gerjesztett zűrzavarban tartott, életük munkáját féltő emberek rendteremtő, erős kezet várnak: lesz, csak nem nekik. Csak addig marad a lomhaság, amíg az új birtokosok meg nem szerzik a még megmaradt köztulajdont; főleg a magyar földet. Azután a szerzemény szentségi rangot kap, lehetetlen és tilos is lesz az új földesurak és háttérszervezeteik nevesítése: hasonlóan a bűnöző (nagy)családokhoz, a besúgókhoz vagy ügynökökhöz.

Az EU-népszavazás az ország sorsát sorsdöntően fogja meghatározni. A kérdés nem-csak a mindenkori állapotok függvényében, hanem általánosságban is vizsgálható: ma Magyarország számára a csatlakozás, ha hozna is rövid távon valamelyes nyereséget, hosszú távon felmérhetetlen veszteséget jelentene.