A mai nap folyamán, szeptember 14-én az Európai Bizottságot idestova három esztendeje vezető Ursula von der Leyen megtartja az ilyenkor esedékes „évértékelő” beszédét, a State of the Union előadást. Ugyan falrengető változásokat a bizottság első emberének felszólalásától nem lehet várni, a mai alkalom mégis kiváló lehetőséget teremt arra, hogy értékeljük az általa vezetett testület utóbbi években felmutatott teljesítményét.

Különösen érdemes ezt akkor megtennünk, amikor egy válsághelyzet kellős közepén, megkérdőjelezhető módon nyilvánosságra került dokumentumokból tudhatjuk meg azt, hogy mi is Brüsszel legújabb javaslata a minket érintő gazdasági és energetikai krízishelyzet megoldására. Nem más, mint a hatáskörelvonás, a nemzeti szuverenitás ellen indított újabb támadás.

Hirdetés

Amikor február 24-én kitört az orosz–ukrán háború Magyarország szomszédságában, Európában és a világpolitikában is új időszámítás kezdődött. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a mögöttünk hagyott három évszázad mindegyikében más és más játékszabályok érvényesültek. A XXI. század különlegessége azonban az, hogy 22 év után felülíródik az évszázad elején kialakult világrend. Ennek a világrendváltozásnak issza meg a levét Európa. Az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Kína, valamint a feltörekvő harmadik világbeli országok most komoly előnybe kerülhetnek a megfáradt kontinenssel szemben. Azért is, mert valóban nincs még egy olyan közösség, amely ilyen sebességgel vágná maga alatt a fát.

Pedig az Európai Bizottság bűnlajstroma eddig is tetemes volt, a korábban elkövetett baklövésekből igazán illett volna tanulni. Tudják, mi a közös az európai balliberális politikai elit szempontjából a 2008-as gazdasági világválság, a migrációs krízis, a koronavírus-járvány és a nemrég kitört háború, valamint annak következményei kapcsán? Az, hogy szerintük azért nem tudott Európa ezekben a helyzetekben jól teljesíteni, érdekeit érvényesíteni és geopolitikai arcvesztés nélkül válságokat kezelni, mert nem volt elég mély és széles az együttműködés. Szerintük több és nem kevesebb Európára van szükség, mert a túl sok nemzet­állami érdek, a rendes jogalkotási eljárás, valamint a tagállami vétójog csak akadályozza az EU hatékonyságának növelését.

Az Európát elérő válságok egyik kevesebbet elemzett aspektusa az, hogy a különleges helyzetekben a vártnál gyengébben és jobban teljesítők mintha meg sem értenék egymást, olyan könnyedén beszélnek el a másik mellett. Ez történik jelenleg is: vannak és voltak is olyan nemzetállami eszközök, javaslatok és megoldások, amelyekkel a fent rögzített vis maior helyzetekben is képes lehetett volna rá az öreg kontinens közös intézményrendszere, hogy az európai és nemzetállami érdekek metszetét azonosítva sikeres legyen. 2010 előtt például Lengyelország mutatta meg, hogy kedvezőtlen gazdaságpolitikai környezetben is lehet jól teljesíteni. 2010 után pedig – bár próbálják vitatni, de érdemben senki sem tudta eddig cáfolni – Magyarország járt élen abban, hogy a józan ész talaján állva kezelje a felmerülő problémákat sikeresen. Illegális bevándorlás helyett határvédelem, ideológiai alapon elutasított és korlátozott vakcinabeszerzés helyett pragmatikus oltóanyag-ellátás, működésképtelen és kontraproduktív szankciós politika helyett a békére való törekvés.

Ennek a pozitív hozadékát Közép-Euró­pától nyugatra is élvezhették. Azt azonban már kevésbé, mint ami a közös uniós vakcinabeszerzések körül alakult ki 2020-ban és az utána következő évben. Akkoriban az Európai Bizottság célja az volt, hogy a tagországok elkerüljék a vakcinákért folytatott versengést, és közös keretek között szerezzenek be – ígéretük szerint gyorsabban, hatékonyabban és olcsóbban – oltóanyagot. Csakhogy elsősorban politikai, másodsorban pedig gazdasági okokból egyes nemzetek termékeit bojkottálták annak ellenére is, hogy mindez emberéletek sokaságába kerülhetett. Arra azonban senki sem számított, hogy mindennek eurómilliókban mérhető ára is volt: az európai vakcinabeszerzésekért felelős uniós biztos, Sztella Kiriakidu férjével közös családi számláján váratlanul megjelent egy négymillió eurós, azaz átszámítva több mint egymilliárd forintos hitelkeret 2021 őszén. A hírportálok egybehangzó információi szerint ez az összeg az egyik legsúlyosabb európai korrupciós botrányt robbantotta ki. A közös vakcinabeszerzés tehát csúfos kudarc lett Brüsszel számára.

A hatáskörök kisajátítására tett exponenciálisan növekvő kísérletek azonban a háborús helyzetben sem érnek véget. Egyes sajtóinformációk szerint ugyanis egy egységes piaci szükséghelyzeti eszköz bevezetését készítette elő az utóbbi hetekben az Európai Bizottság annak érdekében, hogy kéréseket intézzen a tagállamokhoz, miként szervezzék át ellátási láncaikat, de befolyással lehetne továbbá arra is, hogy az egyes termékek beszerzési és előállítási logisztikáját hogyan szervezze meg az adott ország. A bizottság a piac működésébe, a tagállamok hadigazdálkodásába, sőt energiapolitikájába is beavatkozhatna, a nem engedelmeskedő vállalatokat pedig súlyos pénzbüntetésekkel szankcionálhatná. A tervezet azon túl, hogy megkésett és a mai rendkívül turbulens energetikai körülményék között alkalmazhatatlan, veszélyes is. Nem másért, mint a történelmi tapasztalatok miatt: abból régen nem sült ki semmi jó, ha az európai bürokraták belátásra volt bízva, hogy egy adott tagállam miként szervezze meg saját polgárainak mindennapjait. Az energetikai kérdésekbe történő beavatkozás viszont már rövid távon is súlyos következményekkel járna. Tegyük ugyanis fel, hogy Ursula von der Leyen továbbra sem lesz hajlandó módosítani a szankciós politika stratégiáján. Ma­gya­rán továbbra is marad azon a téves állásponton, hogy a háború valaki számára győzelemmel ér majd véget, az oroszokat pedig Európa fogja két vállra fektetni. Sajnos ebben a reálisnak tűnő esetben – stratégiaváltás nélkül – az Európai Unió energetikai értelemben saját sírját kezdi el egyre mélyebbre ásni, aminek az lehet a következménye, hogy az energiahordozók „igazságos” és „szolidáris” újraelosztása felkerül majd a napirendre.

Világosabban fogalmazva ez a javaslat utat nyit a nemzeti szuverenitáshoz szorosan illeszkedő energiabiztonság kérdéskörének kiszervezéséhez. Vegyünk egy aktuális példát ennek illusztrálására. Magyarországon július közepe óta energia-veszélyhelyzet van érvényben, és egy hét pontból álló akcióterv segítségével igyekszik a kormány az európai energiaellátási problémákat kezelni. A bizottság tervezete alapján azonban ennek a hétpontos intézkedéscsomagnak a jövője is bizonytalanná válna, ugyanis Brüsszelből bármikor megüzenhetnék, hogy a Mátrai Erőmű ne üzemeljen, vagy az energiahordozókat érintő kiviteli tilalmat vezessék ki. A rezsicsökkentésről nem is beszélve.

Rossz az, aki rosszra gondol – szokták mondani, az utóbbi években bemutatott, föderatív Európai Uniót létrehozni akaró politikai ambíciókat látva azonban a helyzet egyértelműnek tűnik. A megszokott forgatókönyvet felhasználva, bújtatott módon, lopakodva szerezne magának többletjogokat a nemzeti függetlenség kárára a szankciópárti európai politikai elit baloldali része. Mindeközben a valódi problémákra továbbra sincs megoldási javaslata Brüsszelnek, 2024 pedig még elég messze van a szükséges politikai irányváltáshoz.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóhelyettese.

Korábban írtuk