Fotók: MTI, szerk.: demokrata.hu
Fotó: Fotók: MTI, szerk.: demokrata.hu
Hirdetés

A messziről jött ember türelmetlenül magyarázott a körülötte lebzselőknek, akiket próbált a gép működtetésére betanítani. A hatalmas szerkezetet a Köztársaság téri pártház pincéjében helyezték el, titokban.

– A masinánkkal baloldali politikusokat lehet gyártani. Mivel hús-vér emberek között gyakorlatilag ismeretlen az ilyenfajta eltévelyedés, ezért elkészítettük ezt a gépet. Ezzel csináltuk például Verhofstadtot és Sargentinit.

– Látszik is rajtuk, hogy nem igaziak – vetette közbe az egyik munkás.

– Hát pedig azoknál lényegesen jobbat nem tud alkotni.

– Hogyan működik?

– Ezt magyarázom. Betáplálunk bizonyos paramétereket, külső és belső tulajdonságokat, szavakat és mondatokat. Utóbbiakból van 13 előregyártott panel, nagyjából ennyi elegendő is egy baloldali politikus teljes karrierjére. A többség nem is szokta kihasználni, két-három mondattal elvannak évekig. Sajnos az értékes tulajdonságok előállítása költséges és nehéz, ezért a termékeink többnyire buták és csúnyák, de a pökhendiség, a hazugság és a hazaárulásra való hajlam olyan képességek, amiket a szerkezet pillanatok alatt hozzá tud rendelni az illetőhöz.

Az idegen meghúzott egy kart, és kisvártatva fura alakok bukkantak elő a gép gyomrából.

– Hasonlóan funkcionálnak, mint a valódi emberek. Némelyik típus hajtóanyaga például az alkohol, mint ennél a magas, szemüveges modellnél. Ebből a női variánsból meg kimaradt a pontos „j” ismerete, de senki sem tökéletes…

A szerkezet azonban csak selejtet termelt, így a működtetők egy sötét éjszaka összegyűltek a zuglói polgármesteri irodában, ahová közben átszállították a gépet.

– Itt van ez a visszaszippantó gomb – tanulmányozta a műszaki leírást egyikük, és meg is nyomta. Hirtelen tucatjával teremtek ott a baloldali politikusok, és mind el is tűntek nyomban a masina belsejében.

Mindössze egy öregúr maradt a végén, bosszankodva csóválva a fejét.

– Well, I need gyártani másik machine.