Az év elején tekintsünk a jövőbe, és nézzük meg, mit várhatunk 2008-tól. (Sikerült igénybe vennem a Kormányzati Jósda hozzáértő segítségét, így minden lehetőség mögött jelzem az esemény bekövetkeztének valószínűségét.)

Havas Szófia deklarálja, hogy számára Petőfi egy kirekesztő nacionalista, Latourt saját halottjának tekinti, egyébként pedig a muhi csatában a tatároknak drukkolt. (56%) Eörsi Mátyás csatlakozik: ő is a tatároknak drukkolt. (97%) Gyurcsány is. (100%) Sólyom megérti a tatárok szempontjait is, szíve szerint döntetlent szeretett volna, de hivatalánál fogva azért alapvetően ellenzi a tatárjárást. (74,9%)

Önnek az év folyamán kilövik a szemét. (20%) Lemond a szemét. (0%)

A Fradi nyeri az NB I-es bajnokságot. (0%) A Fradi nyer az NB II-ben (35%) A Fradi nyer az NB III-ban (30%)

A szakállamtitkár mintájára bevezetik a bajuszomtitkárt. (5%)

A Fidesz támogatottsága eléri a 72 százalékot. (72%) Emiatt előre hozott választásokat írnak ki. (0%) Később a Fidesz támogatottsága eléri a 79 százalékot. (79%) Emiatt előre hozott választásokat írnak ki. (0%)

Sikerül az MSZP-nek kifejlesztenie egy olyan szoftvert, amellyel gond nélkül kialakítható bármilyen választási eredmény. (40%) Emiatt előre hozott választásokat írnak ki. (100%) (Most kapom a hírt, hogy a szoftvert már korábban kifejlesztették, és kétszer működött is.)

Bevezetik az eurót. (0%) Bevezetik a lejt. (15%) Bevezetik a többnejűséget. (Tetszési indexe a férfiaknál 100, a nőknél 0%)

Hiller logopédushoz megy. (3%) Mucuska Hillerhez megy (0%, mert Magyar Bálint nem engedi.) Hiller az idegeinkre megy. (98%) Az idegeink rámennek Hillerre. (100%)

A Népszabadság újságírói eddig ismeretlen Teller-levelet publikálnak. (78%) A Népszabadság újságírói eddig ismeretlen Mikes Kelemen levelet találnak. (60%)

Koszovó független lesz. (95%) Skócia független lesz. (70%) Katalónia független lesz. (50%) Kurdisztán független lesz. (30%) Székelyföld független lesz. (15%) Magyarország független lesz. (1%)