– Igaza van Attilának – bólogatott a pártelnök. – A „második” szóban benne van a „más”. Mi mások vagyunk, a másság tisztelete kiemelt szerepet kap a baloldal ideológiájában. Elsőnek lenni kirekesztő, önző vircsaft. Az igazi demokrata más. Második.

– Még könyv is született erről: „Sírni csak a győztesnek szabad”. Képzelem, ott fog zokogni az egész Fidesz-frakció a választások éjszakáján, mi meg röhögünk a markunkba. De hát második nem lehet akárki! Ahhoz kemény munkára van szükség, és mi az elmúlt nyolc év alatt igazán megdolgoztunk ezért!

– Sokan tették halhatatlanná a „második” nevet – érvelt tovább a jelölt. – Például a nagy király, Második Lajos.

– Nem jó. A vesztes mohácsi csatateret elhagyva belefulladt a Csele-patakba. Mi legfeljebb a Hagyó cselébe fulladunk bele.

– És Második Károly?

– Annyira jelentéktelen volt, hogy Kis Károlynak hívja a történelem.

– De kedves elvtársak! – emelte fel a hangját Lendvai Ildikó, s ettől mindenkinek torkára forrt a szó. – Ha ehhez a másodikhoz ennyi negatívumot tudunk kötni, akkor szégyenszemre be kell ismernünk, hogy a bronzérem csillog a legszebben.

– De még milyen szépen! – lelkesedett Mesterházy. – A mesében a harmadik testvér mindig a legokosabb, a legszebb, a legsikeresebb. Három a magyar igazság. Én azt mondom, a harmadik helynek is örülni kell.

– Harmadik Andrással halt ki az Árpád-ház – kekeckedett Szekeres. – A hitleri Németország volt a Harmadik Birodalom. Rossz emlékű ez a hármas.

– Hát akkor legyünk negyedikek – zúgta az elnökség.

Ez mindenkinek nagyon tetszett.