– Elképzelhető tehát, hogy a tanárát bántalmazó fiatalember dicséretet fog kapni?

– A két esetet egymástól elkülönítve kezeljük. Elveink szerint nem szeghetjük kedvét pusztán azért, mert önmegvalósítása közben az útjába akadt ez a szerencsétlen alak, ez a tanári kar szégyenfoltja, aki kihívóan gyáva, erélytelen magatartásával, a kérdésre ügyetlenül megadott válaszlehetőségekkel szinte kiprovokálta a verést. Kicsit unjuk már, hogy a magyar társadalom minden ártalmatlan kis móka miatt rögtön erőszakot kiált. A kolléga kapott a fejére a vasszékkel. Igen. Eltörték a lábát egy golfütővel, leköpték, kicsavarták a karját és beverték az orrát. Előfordul. Nem értem, miért kell ezért mindjárt farkast kiáltani. Jobb lenne, ha a tévé előtt ülők is magukba néznének, nem verték-e meg ők is fiatal korukban a tanárukat, nem gondoltak-e titkon arra, hogy szívesen megsoroznák géppisztollyal a Teve utcát vagy kilőnék a kormányellenes tüntetők szemét. Mindannyiunkban ott ég erre a vágy, ez a fiú csak merte vállalni önmagát. Ahogy így beszélek róla, azt hiszem, egyre büszkébb vagyok rá, hogy én lehetek ennek az iskolának az igazgatója.