A konvergenciatanács ülésén Baxter gyors és feszes utat ígért hazánknak a reformok útján, egészen az euró bevezetéséig, gondolom, úgy 2020 körül. Baxter ebben is elődje, az Ügynök nyomában jár, nemcsak a nemzettel megy szembe, hanem a magyar nyelvvel is. Gyors út ugyanis nincs, legfeljebb gyorsan lehet vagy kell haladni rajta, de még ennél is szörnyűbb a „feszes út” jelzős szerkezet, aminek végképp nincs értelme, bár nyilván azt akarta jelezni, hogy a tempó vagy a menetrend feszes lesz. Különben teljesen mindegy is, az egész világot idióták irányítják.

Erről kesergett a londoni Times is, felidézve Bushman és Blair mikrofonvégre kapott primitív párbeszédét a libanoni helyzetről a G8-ak szentpétervári találkozóján. A világ tehetetlenül nézi, amint Izrael ripityára bombáz és halomra öl egy független államot, most nem is szólva gázai terrorakcióiról, és a nagyhatalmak hadihajói sürögnek-forognak, hogy kimentsék állampolgáraikat Libanonból. Ezek a hadihajók ugyan rendet is teremthetnének, de nem teszik, mert Izraellel nem tanácsos ujjat húzni, különben is, Amerika „adott egy hetet” a leszámolásra és/vagy rendteremtésre, az ENSZ pedig le van… rendezve. Izrael felszólította a dél-libanoni lakosságot, hagyja el lakhelyét, mert ütközőzónát óhajt kialakítani. Izrael a világ ura. Ő szabja meg az „útitervet”, mely minden bizonnyal gyors és feszes lesz. Ebben az abszurd világban már csak keserűen kacagni lehet azon, hogy a január óta zajló ötvenhatos iskolai vetélkedőt megnyerő középiskolai csapat moszkvai tanulmányi kirándulást nyer. Azért ez gyönyörű, nagypolitikai gesztus, jobb, mintha egy holokauszt-emlékezés legjobb pályaműveinek nyertesei auschwitzi kirándulást kapnának. Mióta Magyarország a balliberálisok által egykor nagyra becsült Financial Times szerint is „Európa beteg embere”, a balliberális nyaloncok is bajban vannak, lassan nem lesz honnan idézgetni megrendelt cikkeket a dübörgő gazdaságról. Kóka kedvenc listáján is hátrább csúsztunk, a New Economics Foundation által készített Happy Planet Index rangsorában hazánk a 121. helyet foglalja el. Az indexálás három mutató szerint készült, az emberek elégedettsége, a várható élettartam, illetve az „ökológiai lábnyom” szerint. Az utóbbi kategória a környezet terhelését jelenti, vagyis a magyarok boldogtalanok, rövid ideig élnek, és súlyos károkat okoznak a természeti környezetben. Így volt ez a létező szocializmusban is, így van a létező kapitalizmusban, és Baxter gyors és feszes útja minden valószínűség szerint gondoskodik az utolsó helyről a rangsorban, bár megvallom, fogalmam sincs, hány ország van ma a földgolyón, napról napra változik a helyzet, most éppen Libanont törlik el, ha ez egyáltalán valakit érdekel. Azt sem tudom, a palesztinokat külön mérte-e a Happy Planet, vagy egybeszámolják őket Izraellel. Csekély vigasz, hogy az USA a 150. helyen van, mivel ez a boldog állam szennyezi leginkább a bioszférát, a legboldogabb hely pillanatnyilag egy csendes-óceáni sziget, Vanuatu. Az óceániai szigetvilág e szigetecskéje 1980-ban lett független, kétszázezer lakosa van, fővárosa Port Vial. Kicsit bonyolult dolog eljutni oda, és főleg nagyon költséges, pedig jó lenne nekünk, magyaroknak egy biztos pont, egy jó hely, egy menekülési útvonal, még ha nem is gyors és feszes. Amikor közgazdászok a fenntartható fejlődésről beszélnek, GDP-vel súlyosbítva, elszomorodom. A világ legboldogabb népei (például Dél-Amerikában) egyszerűen nem akarnak fejlődni, vagy nem tudnak, és belenyugodtak. Nekünk, magyaroknak is maga volna a boldogság, ha Baxterék elhúznának és nem erőltetnék a versenyképességet. Amúgy jó hír, hogy Afganisztánban kapott a magyar kontingens egy „saját” tartományt, a magyar szakemberek elsősorban közigazgatási és árvízvédelmi tapasztalataikat osztják meg a hálás helyi lakossággal. Ez nem vicc. Az évente néhány milliárdba kerülő afganisztáni misszióról inkább nem értekeznék, csak az afgánok arcát próbálom elképzelni, amint a magyar szakembereket hallgatják illedelmesen és figyelmesen, mert ha nem úgy tennének, lelőnék őket. A balliberális Magyarország közigazgatási és árvízvédelmi szakemberei itthon már remekül bizonyították kimagasló képességeiket, a siker minden bizonnyal kirobbanó lesz, akár Irakban, ahol (az ígéretek szerint) magyar vállalkozások sokasága vesz részt az újjáépítésben. Most Libanon is rákerül a várólistára. Csak nehogy Vanuatu szigete is izraeli ütközőzóna legyen – hadd maradjon egy hely a világon, ahol nem kell békét teremteni. Mert ott már béke van.