Az ember magyarkodik. Ez a gyakorlatban (a ballib terminológia szerint legalábbis) annyit tesz, hogy az ember a gyökereire büszke, a hagyományait ápolja, s esetleges ezirányú elkötelezettségének hangot ad.

– Hé, te mit finnkedsz? Mire föl ez a nagy fene belgáskodás? Ne görögködjünk, kérem! – efféle mondat soha el nem hangzik (az illető népcsoportok tagjai szerintem táguló pupillákkal lesnének).

Pár napig nyitva tartottam a szemem és kijegyzeteltem néhány rikító „magyarkodást”. Fura mód, egytől-egyig a ballib médiában (vagy a kereskedelmi tévéken, de hát a kettő szinte ugyanaz) fordultak elő. Dammak Jázmin (ő valami újsütetű celeb, rosseb se követi pontosan az ilyesmit) Vietnámba megy, holmi magamutogatósdira. Erről informált az egyik népszerű adó. „World Fashion”. Nem tudom ez mi, de eme nagy ívű jelzővel kommentálták Jázmin – kinek apukája, mint hallom, tunéziai – új keletű tevékenységét.

„World Fashion”. Idemásolom, amit mondtak erről, mert lekörmöltem: Csángó motívumos ing, palóc mellénykével, plusz némi keleti díszítés. „Folklór mix”. Mert még ezt is mondták reá. Na, kérem tisztelettel, ez a magyarkodás! Amit szigorúan büntetni kéne, és retorzióval sújtani.

Meg amikor Szili Katalin a Nap-keltében díszmagyarban jelenik meg. (Nem vicc, megtörtént). Meg a Nemzeti Vágta, úgy ahogy van. Magyarkodás a köbön. Mondom, én büntetném. A törvény erejével.

„Zsandárt közterekre, kalodát és bitót. Botozással teremtünk majd européer nívót.” Megénekeltem már rég. De hát, hallgat rám valaki?