Hirdetés

Az akkori fölszólalások figyelmes olvasója megállapíthatja, hogy már a nyolcvanas években, legalábbis embrió formájában, de kialakult az 1990 utáni politikai berendezkedés váza. A mai nemzeti-konzervatív és a baloldali-liberális csoportosulás laza körvonala.

Vásárhelyi Judit, Lengyel László, Konrád György a mai „Orbán-ellenzék” előfutárai a Konrád által Lakitelekről hiányolt Kis Jánossal és Vásárhelyi Miklóssal egyetemben.

Bíró Zoltán vitatkozott Lengyel Lászlóval a Hitel minősítésében. Igazolva az előző cikkbeli állításomat: „Itt jegyzem meg, hogy Lengyel László téved abban, hogy ez a lap – a Hitel – úgymond a »népi tábor« lapjának indult, vagy hogy az lenne. Már csak azért sem, mert népi tábor nincs. Nincs, és ma már különösen értelmezhetetlen a »népi–urbánus« ellentétpár jegyében, ami még a népi mozgalom idejében is pontatlan, hamisításokra alapot adó megnevezés volt.”

Korábban írtuk

Ha már Bíró Zoltánt említettem, maradok nála. Fő gondolata, hogy „Európában példátlan az ország kétszeri megcsonkíttatása és a sorozatos, évszázados kivéreztető felkelések, szabadságküzdelmek, honvédő harcok és megtorlások. Csoda, hogy még vagyunk. Szörnyű lenne, ha ezt a »csodát« nem tudnánk a magyarság jövendő esélyeinek fönntartani!” Az ő beszédében hangzott el először, hogy „létre kell hozni egy Fórumot, amely közvetítő, tényföltáró, javaslattevő szerepet tölt be az államhatalom és a társadalom között”, amely legalább „szerény lehetőségét nyújthatja minden tiszta szándékú magyar demokratának. Aki a NEMZET ügyét, a magyarság jövendő esélyeit a szívén viseli.” És ehhez a „Fórumhoz” (nagy f-fel) köti a Hitel című folyóiratot is, amelyet: „már évek óta oly sokan kértek és kértünk, először Illyés Gyulával az élen, HITEL címén.” Ebből az utalásból arra következtethetek, hogy a megújulást kereső és voltaképpen e célból szervezkedő mozgolódásokban Illyés Gyulának már megint eszmei, szellemi energiát adó szerepe lehetett!

Ablonczy László fölszólalásából két momentumot emelek ki. Az egyik: Kiss Ferenc barátomra, a két éve súlyos beteg kárpátaljai származású irodalomtörténészre emlékezik, „neki köszönhető, hogy ma itt összejöttünk”. A másik két Illyés Gyula-hivatkozás. „Magatokat ne sirassátok, / ha majd a csönd honába térek. / Mindannyiszor jelent kiáltok / ha összegyűlve – összefértek.” „Úgy gondolom, barátaim, Illyés Gyula ma közöttünk időzik.”

De hogy mennyire determináns volt a halott Illyés „jelenléte” a sátorban, bizonyítja ezt Czakó Gábor nagy sikerű fölszólalása, amit a közönség nem engedett időnek előtte berekeszteni. Így fejezte be gondolatai közlését Czakó: „Végezetül hadd idézzem Illyés Gyulának egy mondatát, ami talán válaszol egy kicsit az imént előkerült urbánus–népi ellentétre. Illyés Gyula azt mondta arra a kérdésre, hogy ki a magyar: az, aki vállalja! Hát vállaljuk vagy nem?”

Szinte mindegyik hozzászóló tudott valami újat, fontosat mondani a témakörről. Konrád György kiemelte, hogy a „sátor” egy baráti társaság összejövetele, „amely egyszersmind ennél a baráti társaságnál messzebb nyúló érdekek és feladatok perspektíváin gondolkodik. […] Ez a sátor kifejezi önérzetét, identitását, önarcképének legfőbb karakterisztikumait, ha megfogalmazza a maga különállását a magyar közvélemény egészén belül, és egyszersmind az összetartozását is.”

Miközben szinte észrevétlenül már a lakiteleki sátorban kezd embriósodni a magyar politikai élet eljövendő és máig is tartó kettős szerkezete, a nemzeti-konzervatív és a kozmopolita-liberális kétpártiság. Konrád szívesebben látta volna a lakiteleki sátor megalkotói és az ott nem lévők között is az összetartozást. Az akkori enyhe szembefordulás mára liberális részről beteg és nemzetellenes fóbiává fajult.

(Folytatjuk.)