Hirdetés

Hadd folytassam az előző cikkemben megkezdett Konrád György-fölszólalás ismertetésével. Konrádot illik a végtelenségig lesimpfelni a mai hozzá nem értőknek, az őt nem is olvasóknak. Írónak valóban nem volt a legjelentősebb, de mint gondolkodó, mint hatásos politikai gondolkodó, Kádár ellenzéke, nyomot hagyott az akkori szellemi életben.

Csurkával, Gyurkoviccsal, Makoveczcel is, Hernádi Gyulával és Csoórival is fehér asztalnál ültek együtt, úgy is, mint a rendszert gyűlölő ellenzékiek. Ami az ellenzékiséget illeti, csak később, 1989 után váltak szét útjaik, hogy aztán ez egészen egymás tagadásáig fajuljon.

Kifejtette, hogy a politikai pluralizmus azt jelenti, hogy nem egy-, nem két-, hanem többpártrendszer. És Magyarországon ez így is volt, amíg az emberek merték megfogalmazni magukat. „…minél inkább kifejeződhet ez a sokakaratúság egészen az egy szem ember autonóm véleményéig, annál inkább megmutatkozik egymás szabadsága iránti tiszteletünk.”

Korábban írtuk

Ezzel Konrád a fönnálló úgynevezett szocialista rendszert tagadta meg. Ebben volt azonos véleményen a nemzeti vonallal. Csurkától Csoóriig, Lezsáktól és „sátorától” Csengey Dénesig. Annyira közel volt ehhez a politikai ideológiához Konrád, hogy akkor még a magyarság európaiságát is nemzeti szemszögből ítélte meg. „Szeretném ezt a gondolatot tovább folytatni magyarok és szomszéd népek, magyarok és Európa vonatkozásában. Én igenis hangsúlyozom azt a tényállást, hogy Magyarország Európában van, és ezt nem kiabálom, […] hanem csak megállapítom. Azt is megállapítom, hogy a gazdaságban enélkül nem lehet létezni.”

Kifejti, hogy a tudománytól a teológiáig, a nemzetfogalomtól a szociológiai fogalmakig minden „európai diskurzus eredménye”. És leszögezi: „mi (magyarok – Sz. K.) ebbe a diskurzusba elhívottak vagyunk.” Sokféle forgatókönyv létezik, itthon és Európában is, „de ebből mindenképpen ki fog emelkedni a külső szemlélő számára […] egy külön tónus, ami a magyarokat jellemzi Európában; ahogy van egy lengyel tónus, van egy francia tónus, van egy svéd tónus és így tovább”. Az egyértelműen liberális Konrád más hangnemben és másfelől közelíti meg a magyar mibenlétet, mint Csurka vagy Lezsák, de ugyanoda jut. Szemben a szovjet elnemzetietlenítő elnyomásával, a nemzetek önállóságának az elismeréséig. És ezen belül „az egyik ilyen trend a nemzeti közösségek jogos törekvése arra, hogy helyet találjanak Európában”, ami az európai emberek jogegyenlőségét, gazdasági és kulturális jogait, személyi méltóságának alapelvét illeti. „Ez az európai elv a kétezer éves európai kultúra hosszú hagyományaiból táplálkozik, és fölvette magába mind a zsidó, mind a keresztény, mind a görög–római, mind a középkori gondolkodás – gyakran eretnek gondolkodás –, a humanista és a felvilágosult gondolkodás alapértékeit.” Ennek az értékrendnek „a fő csomópontja az egyetlen emberi személy alapvető joga, szabadsága és méltósága”. „Ez a két alapérték tehát, az autonómia és a szolidaritás az európai kultúra alapja. Szolidaritásaink különböző keretűek és tágasságúak, a lokálpatriótától a nemzeti patriótáig, akár az államközösségi patriótáig, az államhatáron túlnyúló nemzeti patriótáig…”

Az út Európába – szerinte – Közép-Európán át vezet, „látnunk kell, itt kellett élnünk egymás mellett olyan területeken, ahol tisztán nem tudtunk egymástól elhatárolódni”. Közép-Európa elmaradt Nyugat-Európától abban az értelemben, hogy „mindenki egyenjogú az országban”.

Aktualizálva Konrádot napjainkra, Trianon századik évfordulóján megállapíthatjuk, hogy az „utód” államokban a minden polgárra érvényes egyenlőség és szabadságjog elmarad ma is a kívánttól. Trianon ebben vetette vissza Közép-Európát, a környező államokban tapasztalható kisebbségi, nemzetiségi elnyomás miatt. Konrád e kérdésben is kötődött a lakiteleki sátor alapgondolatához!

(Folytatjuk.)