Az Európai Unió egyik keleti tagállamában igen elszaporodtak a medvék, és mind több kárt okoznak. Nem pusztán az anyagi értékekre jelentettek veszélyt, hanem olykor az emberéletre is. Amikor az ország politikusai ennek tarthatatlanságára felhívták Brüsszel figyelmét, az EU központjából kioktató üzenetet kaptak: „Intézzék el, mi közünk a kendtek medvéihez ott a távoli végeken, az már nem is Európa!”

A helybéli lakosok morgolódtak, mert a mackók már a házak között grasszáltak, olykor csoportos erőszakra vetemedtek, felborogatták a kukákat és az utcán háltak. Betörtek a lakásokba, terrorizálták a nőket és megették a vinétát. Egy nyugati képviselő foghegyről odavetette: „Hát lőjék le a dögöket!” Erre azonban felhördültek az állatvédők. Szó sem lehet róla, egyetlen medvének sem görbülhet a szőre szála sem.

Na de valamit mégis kell tenni! A helyi rendőrség már nem volt képes megbirkózni a feladattal, a gyerekek féltek kimenni a játszótérre, a lányok-asszonyok minden sötét zugban medvét gyanítottak. „Előbb-utóbb kitúrnak az otthonunkból minket”, panaszkodtak.

Az áldatlan állapotoknak az vethet véget, ha az EU-n belüli szolidaritás eszméjét alapul véve a vadakat széttelepítik a többi tagállamba. Ezért létrehoztak egy bizottságot, amely kvótarendszert dolgozott ki a kártékony jószágok szétosztására. Ez alapján Amszterdamba például 12, Párizsba 17, Berlinbe 20 medve került, de még Velencének és Santiago de Compostelának is be kellett fogadnia 2-2 állatot. A mackók persze nem vették tudomásul az erőszakos áttelepítést, megpróbáltak fás területekre menekülni, így került kvótán felül mackó a Bois de Boulogne-ba, a Városligetbe (ez később beszökött az állatkertbe), a Práterbe és a Villa Bor­ghesébe is. Néhány garázda tányértalpú felmászott az Eiffel-toronyba, mások Schönbrunnban randalíroztak.

A marseille-i polgármester kétségbeesetten fakadt ki:

– Mi közünk nekünk a Kárpátok medvéihez? Mi sem küldjük a volt gyarmatainkról bevándorló négereket hozzájuk!