Tavaly novemberben négy diák kivonult a texasi San Antonió-i St. Philip’s College főiskolán tanító dr. Johnson Varkey órájáról tiltakozásul amiatt, hogy azt tanította, az X- és Y-kromoszómák határozzák meg az emberek nemét. Rövid vizsgálat után (vajon mit vizsgáltak?) idén januárban kirúgták Varkey tanár urat, aki húsz évig tanított emberi anatómiát és fiziológiát a főiskolán.

Van rosszabb is. A hétvégén a 22 éves tansznemű Rikkie Valerie Kollét választották szépségkirálynővé a holland Miss Nederland 2023 szépségversenyen.

Hirdetés

A transznemű kifejezés itt azt takarja, hogy Kollé úr férfi, aki valamiért nővé alakíttatta magát, amely jelenségre a kifejezésekben gazdag magyar nyelv a nőimitátor meghatározást alkalmazza. Ebben a hírben nem az a rossz, hogy egy tudatzavaros fiatal férfi magát nőnek képzeli és ezért mindenre hajlandó, akár műtéti beavatkozásra, különféle hormonkezelésekre is, hogy még inkább nőnek látszódjék, mert a tudatzavar félelmetes tud lenni, és olykor végzetes is, ha például valaki bedrogozva szárnyaló sasmadárnak képzeli magát, és leugrik a tizedik emeletről.

A hírben nem az a rossz, hogy a bús Hollandiában nem találtak egy szép nőt sem, ezért egy féleszű férfit választottak meg és indítanak el a 72. Miss Universe nemzetközi szépségversenyen, hanem hogy ezzel az emberijogista akcióval sikerült megalázni a női nemet. A testi szépség az elmúlt évszázadokban női privilégium, sőt a nőiesség egyik alapvető meghatározása lett. (Zárójelben jegyeznénk meg, hogy a női mellett a férfitest szépségének kultuszát utoljára az antik világban ápolták, és kései utódként még Michelangelo tett hitet Dávid-szobrával a férfiak szépsége mellett.)

De már ennek vége. A természetes szépség kultuszának leáldozott, mert ez nyilván fasiszta csökevény. Rendben, értjük, az új bolsevizmus merőben új ideálokat teremt, alaptézise egyelőre az, hogy a ronda a szép. A torz, a felemás, az idegen. Van azonban itt egy bökkenő. A női szépség mindeddig bizonyos értelemben összefüggött a női méltósággal, és ebből következően a férfinem 95 százalékának őszinte hódolatával (Magyar Demokrata, július 5-i szám, ugyanitt) e szépség iránt. De miközben egy egészséges férfinak lehetetlen rajongania egy öngyűlölő férfi iránt, aközben a női nem hatalmas pofont kapott: a ti időtök lejárt!

Így érkezünk el a legrosszabb hírhez. A Veszprémi Törvényszék döntése szerint a transznemű nők (nőimitátor férfiak) is igénybe vehetik a nőknek járó nyugdíjkorkedvezményt. Egy Elvira fedőnevű férfi kérelmezte korábban, hogy ismerjék el transznőként, ami 2013-ban megtörtént. Ámde a nyugdíjfolyósító továbbra is férfiként tartja számon őt, mert mi mást is tehetne. Így nem vonatkozott Elvira úrra az a kedvezmény, amely szerint a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek.

Ez nem vicc. Elvira a Háttér Társaság segítségével megtámadta a döntést. A perben a kormányhivatal ugyan arra hivatkozott, hogy a Nők 40 nevű korkedvezmény célja a nők kompenzálása a gyermekneveléssel és a családi élet fenntartásával összefüggő szerepvállalásukért, de arra nem tudtak válaszolni, hogy akkor miért jár kedvezmény a gyermektelen vagy egyedülálló nőknek is. És puff, elveszítették a pert. Elvira úr is mehet nyugdíjba 40 év után. És ha holnap pár borostás képű férfiú beballag a nyugdíjfolyósítóba azzal, hogy 40 évet ledolgoztak, és most hirtelen anyának érzik magukat, akkor mirnix dirnix őket is nyugdíjazni kell. Apelláta nincs.

Korábban írtuk