Hirdetés

Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: magyarországi balliberális politikus még nem beszélt olyan nyíltan gyűlölete első számú tárgyáról, mint Niedermüller Péter múlt héten az ATV-ben.

–  Ha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak, meg azért nők is vannak közöttük. Ez a családelképzelés – így fogalmazott a Gyurcsány-párt erzsébetvárosi polgármestere, közvetlenül azután, hogy közölte: szerinte a Fidesz gyűlöletkeltésre építi a politikáját. – Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek, és ez a legborzalmasabb, mert ebből a rendszerből mindenki ki van zárva, aki nem fehér, nem keresztény, nem heteroszexuális és nem, hogy mondjam, ugyanazt a határtalanul unalmas arcot és ruházatot ölti föl, amit negyven éve vagy ötven éve magán hord. Ez ennek a drámája. Hogy semmi progresszió, semmi innováció, semmi kreativitást nem enged be.

Foglaljuk tehát össze: a volt EP-képviselő, jelenlegi erzsébetvárosi polgármester szerint a fehér, keresztény heteroszexuálisok – főleg a férfiak – rémisztő képződmények, akik határtalanul unalmasak, hiányzik belőlük a kreativitás, ráadásul nacionalisták. Niedermüller mellett Ónody-Molnár Dóra 168 Óra-újságíró, Tordai Bence országgyűlési képviselő és Simon András műsorvezető ült még a stúdióban, de egyikük sem tiltakozott a gyurcsányista politikus gyűlöletkeltő mondatai miatt, sőt mosolyogva bólogattak, és néhány szóval ki is egészítették Niedermüllert, vagyis minden jel szerint egyetértettek a szélsőséges gondolatokkal. És bár e sorok írásakor már több mint 72 óra eltelt az első ránézésre fehérnek és férfinak tűnő politikus tévészereplése óta, egyelőre egyetlen ellenzéki politikus, egyetlen úgynevezett jogvédő NGO és egyetlen balliberális publicista sem szólította fel lemondásra a DK-s kerületvezetőt.

Fotó: MTI, archív

A DK sem kért bocsánatot, sőt a sztorit elsőként megíró – egyébként ellenzéki – portált vádolta hazugsággal. Közleményüket érdemes hosszabban idézni, mert majdnem annyira hihetetlen, mint Niedermüller szavai. A sajtónyilatkozatban ugyanis visszautasították, hogy „Niedermüller Péter, a DK alelnöke, Erzsébetváros polgármestere kirekesztő, sőt, kereszténygyűlölő kijelentéseket fogalmazott volna meg”, szerintük „éppen arról beszélt, hogy a Fidesz világképe – amely sok egyezést mutat a nacionalista gondolkodásmóddal – a kirekesztésről, ellenségképgyártásról és rasszizmusról szól, és ennek a világnézetnek az eredménye lehet az, hogy végül nem maradnak mások, akiket ne rekesztene ki a társadalom, csak a fehér, heteroszexuális férfiak”. Hozzátették, „a történelem legsötétebb időszaka emlékeztet minket arra, hová vezethet az a fajta gyűlöletkeltés, amelyet a Fidesz közpénzmilliárdokból működtet évek óta”.

Az elképesztő és ijesztő szavakat tehát egy pofátlan és visszatámadó közleménnyel próbálták kimagyarázni – ahogy azt a DK-tól megszokhattuk.

Ehhez a Demokratikus Koalícióhoz került közelebb hétvégén a Jobbik, amely Jakab Pétert választotta elnökének, és alelnöknek is kizárólag olyan politikusokat szavazott meg a pártkongresszus, akik mindenben egyetértenek a jakabi iránnyal. Márpedig az újdonsült elnök nem csupán arról ismert, hogy 2018 óta nagy versenyben van Tordai Bencével és Hadházy Ákossal, melyikük tud botrányosabban viselkedni, de arról is, hogy bármit megtenne a gyűlölt Fidesz legyőzéséért és a hatalom megszerzéséért.

Ebbe pedig nyilvánvalóan a balliberális pártokkal való, eddigieknél is szorosabb összefogás is belefér, hiszen mint megválasztása után elmondta: 2022-ben „a választókerületek szintjén egy az egy elleni küzdelmet kell kialakítani”, a lista tekintetében pedig „majd döntenek az emberek az ország jövőjének a sorsáról”. A DK-t érintő kérdésre válaszolva megjegyezte: „ügyek mentén már eddig is volt együttműködés minden ellenzéki párttal”, bár „Gyurcsány Ferenccel nem tud közösséget vállalni”, mert „nagyon megosztó személyiség”.

Ha tehát nem Gyurcsány van az első sorba tolva – hanem mondjuk Gyurcsány Ferencné Dobrev Klára –, akkor a Demokratikus Koalíció is rendben van…

Olvassuk el újra Niedermüller Péter szavait, vagy idézzük vissza Jakab Péter elmúlt kétéves ámokfutását – nos, nagyjából ez a stílus várható az ellenzéktől a következő két évben, turbófokozatra kapcsolva. És az is világos, ha 2022-ben nyernek, minden Fidesz-szavazót rémisztő képződményként fognak ke­zelni.