Érdekes, hogy a néphagyományban kevés olyan archaikus népszokást találunk, amely első királyunkra mint erőskezű uralkodóra emlékezik, inkább a kereszténységet védő, megtartó, hősiesen gyakorló uralkodóként jelenik meg nemzetünk emlékezetében. Pedig léteznek a nemzet életében olyan időszakok, amikor a szelíd kereszténység mellett nagy szüksége van a magyarságnak erős kézre is. Ilyen időszak a mostani is. A Gödöllői Monarchia Lovasközpont egyik lovasa, Hodruszky Róbert elhatározta, hogy évente indítanak lovas emléktúrát az anyaországtól elszakított területen élő nemzetrészeinkhez, mégpedig azzal a kardmásolattal, amely Szent István kardja után készült még 2005-ben. A lovasok első útja Prágába vezetett. Céljuk a Hradzsinban álló, Szent Vidszékesegyházban őrzött, Szent Istvánénak tartott kard meglátogatása volt. A lovasok által elvitt pontos másolatot az eredeti kard mellé fektették, így az ereklye „szentistváni megerősítéssel” érkezett vissza Magyarországra.

A trónra készülő fiatal királyt 997-ben övezték föl először a szépmívű karddal, amikor a Koppány elleni harcra készült. A hosszú ideig tartó, kétséges kimenetelű csata a Bakony dombjai közt megbúvó Sóly község határában zajlott; azon a helyen azóta kis kápolna áll. A fegyver, amellyel az ifjú István harcolt, valószínűleg felesége, a bajor Gizella ajándéka volt. Igaz, létezik olyan feltételezés is, amely szerint II. Szilveszter pápa a felségjelvények között adta Istvánnak a kardot. Utóbbi azért nem valószínű, mert a fegyver markolatának csontrészei oly mértékben kopottak, hogy inkább tekinthető használati kardnak, mint királyavató szimbólumnak. Különlegessége, hogy egyike azoknak a Kelet-Európába jutott viking (normann) fegyvereknek, amelyek nem hadizsákmányként, hanem ajándékként kerültek ide.

Annak első írásos említését, hogy a kard Prágába került, az 1368. augusztus 18-án felvett kincstár leltárában „Gladius S. Stephani Regis Ungariae cum manubrio eburneo” néven találjuk meg, azaz „Szent István magyar király kardja elefántcsont markolattal”. Több szakember foglalkozott a kard Prágába kerülésével, de biztosat ma sem tudunk.

A neves magyar régész, Fettich Nándor 1936-ban Serédi Jusztinián hercegprímás és az MTA megbízásából alaposan megvizsgálhatta az ereklyét K. Kasper prágai érsek engedélyével. Ennek nyomán három elképzelés tartja magát. A legvalószínűbb szerint az 1354. év utáni időkben Nagy Lajos király adta IV. Károlynak. Más feltevés szerint IV. Béla leánya, Anna hercegnő vitte magával vejéhez, II. Ottokárhoz menekítve a magyar kincstár egy részét, a király halála után. Egy cseh változat szerint III. Vencel cseh király – akit magyar királlyá is koronáztak – vitte magával a kardot Prágába.

A lovasok évente indulnak emléktúrájukra. Elsőként 2006 augusztusában Erdélybe mentek, Kézdiszentlélekre látogattak, majd a híres perkői Szent István-búcsúban mutatták be, Székelyudvarhelyen pedig bárki megérinthette az ereklyét. Az elmúlt évben Kárpátalja volt az úti cél, míg idén, augusztus 11-én a Délvidék felé vették az irányt a kardvivő zarándokok. Útjuk első állomása az esztergomi bazilika Szent István-kápolnája volt, majd Székesfehérvár, Sóly, Hőgyész, Doroszló, Gombos, Szilágyi útvonalon érkeztek Székelykevére, a délvidéki falunapra.

A lovascsapat eddig több mint ötezer kilométert tett meg lóháton. Hodruszky Róbert szerint zarándoklatukkal a nemzet építésének, összefogásának, keresztény vallásunk megőrzésének szimbólumát és eszközét viszik el minden magyarlakta vidékre. Mert nemcsak kereszt szükséges a nemzet érdekeinek megvédéséhez, hanem kard is. Jól tudta ezt Szent István királyunk már ezer évvel ezelőtt is.