Soros György fia háborúpárti előadást tartott az Európai Külkapcsolati Tanácsán (ECFR). A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) által finanszírozott szervezet minapi ülésén

Hirdetés

Alexander Soros úgy vélte, hogy Nyugat-Európának és az Egyesült Államoknak már rég háborúznia kellene Oroszországgal,

és ha utóbbi nem rendelkezne atomarzenállal, akkor már megtörtént volna egy ahhoz hasonló katonai beavatkozás, mint amilyet a Nyugat hajtott végre az egykori Jugoszlávia területén az 1990-es években, a délszláv háború idején.

Alexander Soros szerint békekötés sem lehetséges az ukrajnai konfliktus szereplői között. Mint kifejtette, nem hisz abban, hogy a két fél tárgyalóasztal mellett rendezheti a helyzetet, és

szerinte az a fő kérdés, hogy ki fog előbb „megfagyni„, vagyis abbahagyni a hadviselést.

Ifjabb Soros a jelenleginél nagyobb nyugati szerepvállalást nevezett kívánatosnak, és bírálta, hogy az Egyesült Államok, valamint az európai országok nem segítenek katonákkal is ukrajnának.

Korábban írtuk

A Külkapcsolati Tanács a Soros-hálózat egyik fontos, háttéremberekből álló fóruma, ahol a számukra legfontosabb politikai kérdésekről egyeztetnek.

Az agytröszt ülésein időnként magyar tagok – például Bajnai Gordon egykori baloldali miniszterelnök, valamint Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége – is képviseltetik magukat, és maga Soros György is rendszeresen mond ott beszédeket.

Az ukrajnai konfliktus kapcsán a tőzsdespekuláns egy másik kedvelt szócsövén, a Project Syndicate nevű portálon szólalt meg először, erősen militarista álláspontot képviselve. A március első felében kelt írásában a harmadik világháború kitörésével riogatott, s vadászgépek szállítását is sürgette Ukrajnába. Úgy vélte, hogy a MiG típusú repülők bevetése döntheti el a fegyveres konfliktust.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.