Hirdetés

Czaun Miklós, a Nyugati Parti Magyar Tudósklub alapító-elnöke elmondta, hogy a tanácskozáson szóba került a tehetséggondozás és az ezt érintő együttműködés. A vegyészmérnök az MTI-nek beszámolt arról, hogy a szervezet által gondozott egyetemi ösztöndíjprogram idén már a harmadik turnust bonyolítja. Ennek keretében fiatal magyar orvosok kapnak lehetőséget arra, hogy a Dél-Kaliforniai Egyetemen szerezzenek tapasztalatot, amely tapasztalatot azután hazaviszik, hogy Magyarországon hasznosulhasson. Czaun Miklós hozzátette, az, hogy érzik az odafigyelést Magyarország felől, erősíti hazájukhoz fűződő kapcsolatokat.

A találkozón a magyarországi delegáció tagjaként vett részt Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar és a Design Terminál alapítója, a MOME alapítvány kuratóriumának elnöke, aki az MTI-nek elmondta, hogy az érdekek kölcsönösek, ez a látogatás azt a tudatot adhatja az Egyesült Államokban élő tudósoknak, hogy Magyarország számít rájuk és odafigyel rájuk. Javaslataik és tudásuk – akár tudományos innovációs területen, akár a diaszpórával való kapcsolattartást tekintve – értő fülekre talál.

„Odafigyel rájuk Magyarország köztársasági elnöke és számít arra, hogy következő években rendszeresen találkozzon velük és meghallgassa véleményüket” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Böszörményi-Nagy Gergely arról is beszámolt, hogy a szombati találkozón is olyan javaslatok, visszacsatolások, visszajelzések hangzottak el, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország nagyobb sikerrel tartsa meg tehetségeit, sikeresebben fejlessze az innovációs politikáját, otthon is teremtsen olyan lehetőségeket, amelyek a tudósok kiteljesedését elősegítik.

Az Egyesült Államok Nyugati-parti Magyar Tudásklubot 2013-ban hozták létre itt élő és dolgozó tudósok, szakemberek, hogy fórumként szorosabbá váljanak kapcsolataik egymással és az anyaországgal.

A köztársasági elnök látogatása hétfőn Kansas Cityben folytatódik, ahol előadást tart egyetemi hallgatók előtt a magyar családpolitikáról, és találkozik a Kansas Cityben futballozó Sallói Dániellel. Kedden Cleveland közelében szintén egyetemisták előtt tart előadást az államfő, a látogatás kedd este a helyi magyarok eseményeivel zárul: Kossuth-szobor koszorúzásával, találkozással magyar cserkészcsapattal, valamint ünnepséggel a clevelandi Szent Imre magyar katolikus templomban.