Fotó: ShutterStock/vasilis asvestas (archív)
Hirdetés

A cikk szerint Biden a beszélgetésen azt mondta: az Egyesült Államok „komolyan aggódik a pluralizmus, a sokszínűség és a független vélemény terének csökkenése miatt”, és úgy vélekedett, hogy aggodalmát a sajtószabadság nemzetközi szószólói és több magyar ember is osztja.

Mivel az amerikai politikus szerint a felsoroltak hozzátartoznak a demokráciához, ezért, mint fogalmazott, „arra szólítjuk fel a magyar kormányt, hogy biztosítson nyitott médiakörnyezetet” – idézte az amerikai külügyminisztert a brüsszeli hírportál.

Blinken kifejtette: az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió is „úgy véli, hogy kollektív érdekeit az szolgálja a legjobban, ha megpróbálja megszilárdítani a jogállamiság és a közös értékeken alapuló együttműködés demokratikus normáit”.

Az Euractív tudósítása szerint az amerikai külügyminiszter a kerekasztal-beszélgetésen arra is figyelmeztetett, hogy Oroszország és Kína „aláássa a közép- és kelet-európai nemzetek demokratikus és szuverén akaratát”.

Korábban írtuk

A brüsszeli hírportál felidézte, hogy a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi újságíró szervezet tavalyi jelentése Magyarországot a 89. helyre sorolta a „médiaszabadság erőteljes csökkenésére” hivatkozva. Emlékeztetett arra is, hogy februárban elutasították a Klubrádió fellebbezését, amelyet műsorszolgáltatási engedélyének megtartása érdekében adott be az illetékes magyar hatósághoz.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vett a Telex című magyar hírportál is, ami az Euractiv magyarországi partnere.