Mindkét döntés összefügg az Ukrajna ellen február 24. óta zajló orosz háborúval.

Hirdetés

A RAI közszolgálati rádió-televízió bejelentése szerint „minden újságírói szolgáltatást” szüneteltetnek. Ugyanezt a döntést hozta meg az Ansa, valamint a Berlusconi család birtokolta Mediaset médiacsoport is.

A RAI mostanáig Moszkvából tudósító két újságírója szabadon dönthet, hogy visszatér-e Olaszországba vagy szabadságot vesz ki, és marad. A döntés a jelenleg Oroszország más területein dolgozó további négy RAI-újságíróra is vonatkozik.

A közszolgálati média hangoztatta, hogy döntéséhez az orosz parlament alsóházában elfogadott törvényjavaslat vezetett, melynek értelmében 15 év szabadságvesztés is kiszabható azokra, akik a hatóságok szerint „hamis információkat” terjesztenek az orosz haderő tevékenységére vonatkozóan.

A római parlament médiabizottsága elnöke, Alberto Barachini, a Hajrá, Olaszország! (FI) szenátora magyarázatot sürgetett a RAI-tól, hangoztatva, hogy az újságírók szabad döntésére kell bízni, hogy folytatják-e munkájukat vagy sem.

A közmédia bejelentését megelőzően bírálat érte a RAI egyik állandó moszkvai tudósítóját, Marc Innarót, aki bejelentkezéseiben kijelentette, hogy a NATO keleti terjeszkedése vezetett Ukrajna megszállásához, valamint hangoztatta, hogy az oroszok célja az atomerőművek biztonságba helyezése volt.

A római miniszterelnöki hivatal közölte az orosz oligarchák eddig lefoglalt vagyontárgyainak listáját: a pénzügyőrség, valamint a rendőrség pénzügyi-gazdasági bűncselekményekre szakosodott egységei a liguriai Imperia kikötőjében lefoglalták az Alekszej Mordasov tulajdonát képző Lady My Yacht nevű hajót, melynek értékét 65 millió euróra teszik. Hasonlóképpen lefoglalták Gennagyij Timcsenko jachtját Sanremo kikötőjében, 50 millió euró értékben. Ezen kívül az Oleg Szavcsenko birtokolta, 1600-as Villa Lazzareschi villát Lucca térségében 3 millió euró értékben, Vlagyimir Szolovjov ingatlanját a Comói-tó térségében, amely 8 millió eurót ér, és Aliser Uszmanov szardíniai ingatlanját a Pevero-öböben 17 millió euró értékben.

A spanyol közszolgálati sajtóorgánumok is felfüggesztik oroszországi tevékenységüket

Ideiglenesen felfüggeszti tájékoztatási tevékenységét Oroszországból a spanyol EFE hírügynökség, valamint a közszolgálati televízió és rádió (RTVE) is – közölte a két sajtóorgánum szombaton.

A döntést azzal az Oroszországban elfogadott új törvénnyel indokolták, amelynek alapján akár 15 éves szabadságvesztéssel büntethetőt azok, akik a hatóságok megállapítása szerint  „hamis információkat” terjesztenek az orosz haderő tevékenységéről.

„Az EFE hírügynökség mélységesen sajnálja ezt a nagyon súlyos támadást a szólásszabadság ellen; egy nyilvánvaló kísérlet a Kreml részéről, hogy eltitkolja az igazságot a közvélemény elől” – fogalmazott közleményében Gabriela Canas, az EFE elnöke.

Emlékeztetett: a spanyol hírügynökség moszkvai irodájának 1970-es megnyitása óta most először kénytelenek felfüggeszteni akkreditált újságíróik tevékenységét az orosz fővárosban.

A spanyol közszolgálati sajtóorgánumok oroszországi munkájuk szüneteltetésével csatlakoznak brit, olasz, német, amerikai és kanadai médiavállalatok hasonló döntéséhez.

Az Ukrajna ellen indított orosz katonai akciók miatt szombaton bejelentette üzleteinek átmeneti bezárását a két legnagyobb spanyol ruhaipari nagyvállalat, az Inditex és Tendam.

Az Inditex, amelyhez olyan világmárkák tartoznak mint például a Bershka, a Zara, a Stradivarius vagy a Massimo Dutti, 502 üzletének működését állítja le az online értékesítés mellett. A cég összesen kilencezer embert foglalkoztat Oroszországban.

A Tendam csoport tulajdonában van egyebek mellett a Springfield és a Women’secret márka. 50 bezárásra kerülő üzletében mintegy négyszázan dolgoznak.

Korábban írtuk