Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov (illusztráció)
Hirdetés

„A Nyugati Hadseregcsoport csapatai Kupjanszk irányába előrenyomulva a Harkiv megyei Dvoricsna település nyugati részéből kiszorították az ukrán erőket” – mondta Igor Konasenkov vezérőrnagy.

A szóvivő szerint légicsapásokkal és tüzérségi tűzzel vereséget mértek az ukrán hadsereg 92. gépesített dandárjára a Harkiv megyei Krohmalne és Beresztovo településeknél. „Semlegesítettünk több mint harminc ukrán katonát, két páncélozott harci járművet és három gépkocsit” – tette hozzá.

Dvoricsna az Oszkil-folyó keleti partján fekszik. Az Izjumból kivonuló orosz erők itt próbáltak meg újabb védelmi frontvonalakat kiépíteni a folyó mögött, de az ukrán hadsereg rövidesen átkelt a folyón és folytatta az előrenyomulást keleti irányba.

A Luhanszk irányába folyó ukrán offenzívát időközben a térségben mozgósított orosz erők megállították.

Korábban írtuk

Az Ukrajnában szombat reggel kihirdetett országos légiriadót két órával később lefújták, de délután 4 óra felé újra légiriadót adtak ki az ország egészére, röviddel később azt is lefújták.

A dél-ukrajnai Odesszában és környékén egy magasfeszültségű alállomáson történt súlyos meghibásodás miatt leállt az áramszolgáltatás – közölte szombaton Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

„A helyzet nehéz, a baleset súlyos, lehetetlen gyorsan helyreállítani az áramszolgáltatást, különösen a létfontosságú intézményekben” – írta a kormányfő Telegram-csatornáján.

Az odesszai alállomást korábban többször megrongálták orosz rakétacsapások. Az energiaügyi miniszter elindult Odesszába, hogy a nemzeti áramszolgáltató vezérigazgatójával közösen felügyelje a helyreállítási munkákat.

Smihal közölte, a hatóságok jelenleg a létfontosságú intézmények és az árammal fűtött lakóházak áramszolgáltatásának helyreállításán dolgoznak.

Odesszában jelenleg plusz két Celsius-fokos a hőmérséklet, a jövő hétre fagypont alatti hőmérsékleteket jeleztek előre.

Smihal közölte, hogy az energetikai miniszter elrendelte az állami raktárakban rendelkezésre álló összes generátor Odesszába szállítását egy napon belül, és utasítást adott a külügyminiszternek, hogy kérje Törökországtól erőműhajók küldését a város megsegítésére.

Ukrajna és Oroszország szombaton hadifogolycserét hajtott végre, két brit önkéntes segélymunkás – Andrew Bagshaw és Chris Parry – holttestét is Ukrajnába szállították. Bagshaw és Parry januárban vesztette életét egy kelet-ukrajnai humanitárius evakuációs kísérlet közben – közölte korábban Parry családja.

Andrij Jermak, az ukrán elnök kabinetfőnöke közölte, hogy 116 ukrán katona – közöttük Mariupol védői, herszoni partizánok és bahmuti lövészek – tért vissza, míg orosz hírügynökségek szerint 63 orosz hadifoglyot engedtek el.

Az orosz védelmi tárca szerint az elengedett orosz hadifoglyok között „kényes kategóriába” tartozó személyek is voltak, akiknek a cseréje az Egyesült Arab Emírségek közvetítésére jött létre.