„Megvitatták az amerikai és brit erőfeszítések összehangolását állampolgáraink, illetve a kormányainkkal korábban együttműködők gyors és biztonságos kimenekítése érdekében a kabuli nemzetközi repülőtérről” – ismertette közleményében a Downing Street.

Hirdetés

Az addigi kormány ellen fegyveresen küzdő tálibok – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a csaknem az ezredforduló óta tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök előzőleg elmenekült az országból.

 A külföldi erők kezén lévő Hamid Karzai fővárosi repülőtéren keresztül zajló evakuálás kaotikus helyzetet teremtett, a felfordulásban többen meghaltak.

Az afganisztáni helyzetről kedden videokonferencia keretében csúcsszintű eszmecserét tartanak a világ vezető ipari hatalmai, Johnson és Biden is a tárgyalók között lesz.

Korábban írtuk