Az Öt csillag Mozgalom Giuseppe Conte visszatérését várja: a felmérések szerint ha Conte átveszi a párt vezetését, az M5S népszerűsége több mint hat százalékkal ugorhat meg és elérheti a 22 százalékot.

Hirdetés
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Ez azt jelenti, hogy a második legnépszerűbb párt lehet a Liga mögött, amelynek tetszési indexét jelenleg 23 százalékra mérik.

A jogászprofesszor Conte az Öt Csillag Mozgalom jóvoltából nyerte el a miniszterelnöki tisztséget 2018 júniusában. Conte ez év január 26-án mondott le, miután a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország párt visszavonta minisztereit a közös kormányból.

Azóta Giuseppe Conte visszatért tanítani a firenzei egyetem jogi karára, a politikától azonban nem vonult vissza. Az Öt Csillag Mozgalom hétvégén tartott vezetői találkozóján a párt alapítója, Beppe Grillo bejelentette, hogy Contéra bízzák az M5S „újjászületését”. Conte néhány hetet kért az „új politikai projekt” bemutatására.

Korábban írtuk


A felmérések szerint Conte három év kormányzás után elegendő politikai erővel rendelkezik ahhoz, hogy talpra tudja állítani a nélküle a szétesés szélén álló Öt Csillag Mozgalmat, amelynek népszerűsége a 2018-as több mint 32 százalékról mostanra 15 százalékra süllyedt.

Elemzők szerint Giuseppe Conte vissza tudja csalogatni az Öt Csillag Mozgalomba a párt csalódott, és az utóbbi években távozott tagjait és választóit. Conte más pártokból is képes „halászni”, mivel a volt kormányfő az Öt Csillag Mozgalom bevált gyakorlata szerint egyszerre nyit jobbra és balra. Ez tette lehetővé, hogy az M5S által javasolt miniszterelnökként először a jobboldali Ligával, majd a baloldali Demokrata Párttal (PD) együtt kormányozzon.

A felmérések azt mutatják, hogy Giuseppe Contéval az M5S a Demokrata Párttól vonná el a támogatottságot, és a PD népszerűsége a jelenlegi 19 százalékról 14,2 százalékra eshet vissza. A Conte vezette M5S a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvéreket (FdI) is egy százalékponttal gyengítheti. Az FdI most a harmadik legnépszerűbb párt, több mint 17 százalékkal, a Liga és a PD mögött.

Giuseppe Conte visszatérésével azonnal magas fordulatba kapcsolna a pártok közötti választási kampány, amely Mario Draghi kormányának megalakulásával csak pillanatnyilag csillapodott le: Conte lenne az M5S vezette erők miniszterelnök-jelöltje a jobboldali koalícióval szemben, amelyet Matteo Salvini vezet.