Fotó: MTI/EPA
A nashville-i rendőrség által közreadott, megfigyelőkamerával rögzített kép a támadóról, Audrey Elizabeth Hale-ről, aki fegyverrel hatolt be a Covenant keresztény magániskolába 2023. március 27-én
Hirdetés

Egy magát transzneműként meghatározó korábbi diák hat embert meggyilkolt – köztük három diákot, illetve három dolgozót, az intézmény vezetőjét is – az egyesült államokbeli Nashville-ben található Covenant keresztény magániskolában – emlékeztet a közmédia hírportálja.

A rendőrség a helyszínen végzett az elkövetővel, a nyomozók pedig kiszálltak a tettes az iskolától nagyjából 4,8 kilométerre található lakására, ahol házkutatást tartottak. Ennek során különböző iratokat találtak, egy kiáltványt – ennek tartalmáról részleteket nem közöltek – valamint egy kézzel rajzolt térképet az iskolaépületről, amelyen külön jelölték a bejutási pontokat – írta meg a Fox News. A portál azt is közölte, hogy a gyilkos grafikusként dolgozott, logók tervezésével foglalkozott, tavaly szerezte meg szakirányú diplomáját.

Az elkövető esetleges indítékairól egyelőre nem tudnak konkrétumokat, erre a nyomozás a későbbiekben hivatott fényt deríteni. A rendőrség korábban közölte, hogy a 28 éves tettes az iskola korábbi tanulója volt, Audrey Hale-nek hívták, és magát transznemű nőként határozta meg.

A lövöldözőnél két automata-jellegű fegyvert és egy kézi lőfegyvert találtak, ami a hatóság közlése szerint megerősíti, hogy előre kitervelt támadásról volt szó.

A fegyverek közül legalább kettőt legálisan vásárolt az elkövető – hangzott el a tájékoztatón, ahol azt is elmondták, hogy a helyszínelés kedden is tartani fog, a támadás körülményeit megörökítő videófelvételt pedig nyilvánosságra hozzák.

A Covenant keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van.

Az eset után Joe Biden elnök részvétét fejezte ki azt áldozatok családjának és ismét sürgette a támadó jellegű lőfegyverek betiltását.

A hirado.hu cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk