A szervezők a politikai találkozó programjának bemutatásakor meglepetésvendégről beszéltek, annyit mondtak csupán, hogy egy Mister X-ről van szó.

Hirdetés

A közösségi oldalakon terjedt el Elon Musk neve, aki végül az egyik kommentelő kérdésére válaszolva megerősítette részvételét a rendezvényen.

Az Itália Testvérei is megerősítették, mégpedig Vergilius mondatával, a Sic itur ad astra, vagyis az Így jutunk el a csillagokig latin idézettel.

A milliárdos vállalkozó szombaton szerepel a Giorgia Meloni vezette párt december 14. és 17. közötti találkozóján, amelynek helyszíne a római Angyalvár melletti terület lesz.

Korábban írtuk

Az Itália Testvérei (FdI) ifjúsági szervezete rendezte Atreju nevű találkozóját 1998-tól rendezik meg. Nevét Michael Ende A végtelen történet című regénye főszereplőjéről kapta.

Az Atrejut általában ősszel szokták megtartani: tavaly elmaradt a parlamenti választások miatt, melyet az Itália Testvérei vezette jobbközép koalíció nyert meg, idén pedig decemberre halasztották mintegy évzáró találkozóként, amely egyben megnyitja a párt európai parlamenti választási kampányát.

Giorgia Meloni júniusban a római kormánypalotában fogadta Elon Muskot, akivel a hivatalos közlések szerint a mesterséges intelligenciáról és a születések számának csökkenéséről beszéltek egymással.

Elon Musk szeptemberben felszólalt a Róma és Berlin közötti vitában hangoztatva, hogy Németországnak nem szabad finanszíroznia az olasz partokra bevándorlókat szállító, nem kormányzati szervezeteket.

Az Atreju külföldi meghívottjai között szerepel Santiago Abascal, a Vox spanyol jobboldali párt elnöke is. A Vox az Európai Parlament pártcsaládjai között az Európai Konzervatívok és Reformerekhez (ECR) tartozik az Itália Testvéreivel együtt.

Az ECR elnöke 2022 óta Giorgia Meloni.