„Gyakran a Fehér Ház vagy az amerikai külügyminisztérium emberének tartom az ENSZ főtitkárát” – hangoztatta Cso Szon Hui, akit az észak-koreai állami hírügynökség idézett. „Mély sajnálatomat fejezem ki amiatt, hogy erősen elítélendő az ENSZ-főtitkár hozzáállása, amivel fittyet hány az ENSZ Alapokmánya elveire és céljaira, valamint megbízatására, hogy pártatlanságot, tárgyilagosságot és méltányosságot kell fenntartania minden ügyben” – tette hozzá a tárcavezető.

Hirdetés

Cso Szon Hui azzal vádolta Guterrst, hogy szemet hunyt afölött, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé vitték a rakétateszt ügyét. Mint mondta, „ez világosan bizonyítja, hogy az Egyesült Államok bábja”.

Mindemellett a tárcavezető védelmébe vette hazája rakétatesztjeit, mondván, hogy azok az önvédelemhez való jog törvényes gyakorlásának számítanak az Egyesült Államok és szövetségesei „provokatív atomháborús gyakorlatozásai” tükrében. Hozzáfűzte: „számára a legmegdöbbentőbb és elítélendőbb az”, hogy Guterres Észak-Koreát hibáztatja a feszültség fellángolása miatt a Koreai félszigeten, nem pedig az Egyesült Államokat – fogalmazott.

Guterres korábban közleményben határozottan elítélte Észak-Korea pénteki rakétaindítását és felszólította a phenjani vezetést, hogy haladéktalanul hagyjon fel a további provokatív cselekményekkel. Az ENSZ BT Japán kérésére hétfőn ül össze rendkívüli tanácskozásra.

Észak-Korea pénteken interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki, amely a japán parti őrség és Hamada Jaszukazu nemzetvédelmi miniszter beszámolója szerint több száz kilométert tett meg, majd Hokkaido szigettől körülbelül 210 kilométerre csapódott be a tengerbe.

Korábban írtuk