Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Három médiaszervezet – az Európai Újságíró Szövetség (EFJ), az Európai Kiadók Tanácsa és az Európai Kereskedelmi Televíziók Szövetsége (ACT) – azt követően adott ki együttes nyilatkozatot, hogy az Európai Bizottság szerdán bemutatta a koronavírus-járvány idején tapasztalt álhírek terjedéséről szóló – a dezinformáció elleni küzdelemhez kötődő intézkedéseket is tartalmazó – jelentését.

Az aláírók kiemelték, „riasztó méreteket öltött az álhírek internetes megjelenése és terjedése a világjárvány idején”, amely „pusztító hatást gyakorolt a közegészségügyi erőfeszítésekre”.

Véleményük szerint az internetes platformok üzemeltetői által 2018-ban aláírt magatartási kódex elégtelennek bizonyult a terjesztett dezinformáció kezelésére, a tartalmak felkutatására és törlésére. Sürgős szükség van hatékony eszközökre az ilyen megjelenések hatékonyabb felkutatására és sikeres kezelésére – írták, mondván, hogy Európa túlzottan is a médiaplatformok üzemeltetőinek jóakaratára támaszkodik.

Korábban írtuk

Az aláírók javaslatai között szerepel egyebek mellett olyan szankciórendszer bevezetése, amely a magatartási kódex aláíróit önálló, gyors és hatékony cselekvésre ösztönzik. Véleményük szerint az uniós intézkedéseknek nem a büntetésre kell összpontosítaniuk, hanem serkenteniük a médiaszereplőket a hamis tartalmak eltávolítását célzó önálló cselekvésre. Garantálnia kell továbbá az újságírói és szerkesztői szabadságot, valamint az alapvető jogok biztosítását is. Végezetül arra szólították fel a bizottságot, hogy folytassák az online platformokkal megkezdett párbeszédet az álhírek elleni küzdelem sikere érdekében.

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke szerdán mutatta be a koronavírussal kapcsolatos álhírekről készített bizottsági jelentést.

A brüsszeli testület egyebek közt azt közölte, a járvány miatti válság rávilágított arra, hogy a szabad és független média, amely megbízható, ellenőrzött információkat szolgáltat, hozzájárul az életek megmentéséhez és a hamis információk terjesztésének visszaszorításához, ezért az Európai Unió fokozza a független média és újságírók politikai és gyakorlati támogatását. Leszögezte, a véleménynyilvánítás szabadságának és a demokratikus vitának a biztosítása központi szerepet foglal el az álhírekre adott válaszlépések között. Az Európai Bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a tagállamok által a koronavírussal összefüggésben hozott rendkívüli intézkedéseinek uniós jogra és értékekre gyakorolt hatását.

Elmondta azt is, hogy a főként online felületeket használó csalók sok fogyasztót megtévesztettek azzal a céllal, hogy túlárazott, hatástalan vagy veszélyes terméket vásároljanak. Ezért az Európai Unió azt akarja, hogy a közösségi média platformjai tegyenek többet a világjárványhoz kapcsolódó egészségkárosító csalásokkal és összeesküvés-elméletekkel szemben.