Brad Little idahói republikánus kormányzó döntése értelmében a meg nem született magzat családtagjainak számító személyek beperelhetik azt az orvost, aki a tagállamban abortuszt hajt végre a magzat szívverésének első észlelését követően. Az aláírás ellenére a kormányzó aggodalmának adott hangot a törvény alkotmányosságával kapcsolatban.

Hirdetés

„Együttérzek minden idahói lakossal, aki szeretné megvédeni a még meg nem született kisbabája életét”

– írta Brad Little abban a levélben, amelyet Janice McGeachin kormányzó-helyettesnek küldött, aki az idahói állami szenátus elnöke is egyben, ugyanakkor hozzátette: „Bár támogatom a magzatok életét védő politikát ebben a jogszabályban, attól tartok, hogy ez a legújabb civil jogi kezdeményezés rövid úton alkotmányellenesnek és rövidlátónak bizonyul”. A konzervatív tagállamnak tekintett Idahóban elfogadott törvény 30 nappal az aláírását követően hatályba léphet, de támogatói bírósági felülvizsgálatokra számítanak. A jogszabályt ellenzők alkotmányellenesnek tartják a törvényt, és megjegyezték, hogy sok nő a terhesség hatodik hetéig nem is tudja, hogy várandós.

A további részletekről IDE KATTINTVA a vasárnap.hu hírportálon olvashatnak.

Korábban írtuk