Fotó: shutterstock.com/Nuno21
Hirdetés

Az elemzés számos bizonyítékot mutat be arról, hogy milyen módszerekkel és milyen jogi kiskapukat kihasználva tudta a Facebook a demokraták javára billenteni a 2020-as elnöki választásokat az Egyesült Államokba. Mindez intő jel, hiszen a közösségi-oldal jól láthatóan mindent megtesz annak érdekében, hogy nem csak Amerikában, hanem szerte a világon olyan pártokat és politikusokat juttassanak hatalomra, akik számukra a legkedvezőbbek. Elmondható az is, hogy a Facebook egyértelműen a baloldali indulókat támogatja, miközben a konzervatív jobboldali hangokat nem csak az interneten, hanem a választások során is próbálják elnyomni.

A részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk