A jelölteknek péntek délután 6 óráig kell postán elküldeniük az ötszáz polgármesteri vagy képviselői támogató aláírást az alkotmánytanácsnak, amely március 7-én hirdeti ki a hivatalos jelöltek névsorát az elnökválasztás április 10-én esedékes első fordulójára. 

Hirdetés

Az alkotmánytanács kedden közzétett összesítése szerint Eric Zemmour eddig 620, Marine Le Pen 503 aláírással rendelkezik.

„Köszönet a választott képviselőknek, hogy támogatják a demokráciát, és lehetővé teszik több millió franciának, hogy a meggyőződésük szerint szavazzon” – írta Marine Le Pen a Twitteren.

Az elmúlt hetekben a két jobboldali jelölt rendszeres szóvá tette, hogy akadályokba ütközik a támogatói aláírások megszerzése. Két héttel ezelőtt Marine Le Pen – aki a 2017-es elnökválasztáson Emmanuel Macronnal együtt bejutott a második fordulóba – fel is függesztette kampányát addig, amíg nem szerzi meg a kellő számú aláírást, Eric Zemmour pedig két hete úgy vélte, hogy „nagyon is lehetséges”, hogy neki sem lesz meg időben a szükséges ötszáz támogatói aláírás.

Korábban írtuk

A legtöbb aláírással az országos szinten legjobban beágyazott jobbközép Köztársaságiak elnökjelöltje, Valérie Pécresse rendelkezik (2457), Emmanuel Macron államfő előtt (1785), aki még mindig nem jelentette be hivatalosan, hogy újra indul az elnöki székért, és a szombatra meghirdetett első nagygyűlését a dél-franciaországi Marseille-ben lemondta az ukrán háborúra hivatkozva.

A szocialista Anne Hidalgo 1318, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon 808, Yannick Jadot, a Zöldek jelöltje 669, a kommunista Fabien Roussel 613 támogatói aláírást gyűjtött össze. 

Ha most tartanák az elnökválasztás első fordulóját, Emmanuel Macron a szavazatok 26-28 százalékával végezne az élen. Az ukrajnai háború kezdete óta a jelenlegi államfő támogatottsága emelkedett. Őt követi Marine Le Pen, a szuverenista Nemzeti Tömörülés jelöltje, aki 16 százalékot érne el. Harmadik helyen Eric Zemmour jobboldali publicista áll 13-14 százalékkal, míg Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje a negyedik helyre csúszott vissza 11-12 százalékkal. Emmanuel Macron valamennyi kihívóját legyőzné a második fordulóban a felmérések szerint.