Fotó: MTI/AP/Alastair Grant
Szélerőműpark a távolban az ENSZ 26. klímakonferenciájának (COP26) idején Glasgow-ban 2021. november 3-án
Hirdetés

A múlt hétfőn kezdődött értekezletnek, amelyen csaknem kétszáz ország vesz részt, elvileg pénteken, helyi idő szerint 18 órakor, közép-európai idő szerint 19 órakor kellett volna befejeződnie, de a tárgyalóküldöttségek még késő este is az egyezménytervezet végső változatán dolgoztak.

Egybehangzó hírek szerint a legintenzívebb egyeztetések a fosszilis üzemanyagok használatának leépítéséről és a klímavédelmi intézkedések finanszírozásáról zajlanak.

A nap folyamán napvilágot látott egy megállapodástervezet, de abban még több száz olyan kitétel volt, amely szögletes zárójelben szerepelt; a nemzetközi diplomáciai egyezmények kidolgozásának gyakorlatában ez a még vitatott, le nem zárt kérdésköröket jelzi.

Szakértők hangsúlyozzák, hogy az eddigi COP-értekezletek szinte minden esetben túlnyúltak az előzetes menetrendben meghatározott határidőkön.

A Downing Street pénteken késő este ismertetett tájékoztatása szerint Boris Johnson, a vendéglátó brit miniszterelnök telefonon beszélt a COP26 társelnöki tisztségét betöltő Olaszország kormányfőjével, Mario Draghival, akivel megállapították, hogy elsősorban a finanszírozási kérdésekben, különösen a fejlett ipari államok által a klímavédelemre fordítandó évi 100 milliárd dolláros kiadási célkitűzés ügyében kell haladást elérni, emellett ambiciózusabb célokat kell kijelölni a szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére.

Johnson és Draghi a londoni miniszterelnöki hivatal beszámolója szerint megállapodott abban is, hogy személyesen igyekeznek közbenjárni a két ország és többi résztvevő állam tárgyalóküldöttségeinél a glasgow-i klímacsúcs eredményes befejezése érdekében.

Brazília, Paraguay, Uruguay és Argentína olyan javaslatot terjesztett be péntek este, hogy a végleges megállapodás tűzze ki célként egy nemzetközi bizottság létrehozását a fejlett országok által vállalt évi 100 milliárd dolláros klímavédelmi ráfordítási cél teljesítésének ellenőrzésére.

A COP26-tanácskozáson jelen lévő szakértők a médiának nyilatkozva nem zárják ki, hogy az értekezlet a hétvégén is folytatódik.

Korábban írtuk