Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

A Die Zeit című liberális német hetilap hírportálján a Szovjetunió elleni náci hadjárat kezdetének 80. évfordulója alkalmából közölt vendégkommentárban az orosz államfő úgy vélte, hogy a Vörös Hadsereg „hősei” nemcsak szülőföldjük függetlenségét és méltóságát védelmezték, hanem „megmentették Európát és az egész világot a rabszolgaságtól”, és nem azért léptek német földre, hogy bosszút álljanak a németeken, hanem hogy „beteljesítsék nagy és nemes felszabadító küldetésüket”.

A világháború szörnyűségei ellenére az európai nemzeteknek sikerült visszatérni a kölcsönös bizalomhoz és tisztelethez, és elindultak az integráció felé, hogy lezárják a huszadik század első felének „európai tragédiáit” – írta Vlagyimir Putyin.

Kiemelte: „reméltük, hogy a hidegháború vége győzelem lesz egész Európának”, és megvalósul a „Lisszabontól Vlagyivosztokig” egységes kontinens eszméje.

Oroszország éppen ebben a szellemben, a „közös értékek és érdekek” által összetartott „nagy Európa” kiépítésének logikája alapján igyekezett formálni kapcsolatait az európaiakkal.

Korábban írtuk

Azonban egy más megközelítés érvényesült, amelynek alapja a konfrontációra építő „hidegháborús relikvia”, a NATO bővítése – fejtette ki Vlagyimir Putyin, rámutatva, hogy öt bővítési hullámban 14 új tagot vettek fel a szervezetbe, köztük egykori szovjet tagköztársaságokat.

Úgy vélte, az erősödő bizalmatlanság fő oka a katonai szövetség kiterjesztése keletre, azaz Oroszország határai felé. Hozzátette: sok ország „ultimátumot” kapott, választania kellett a „kollektív Nyugat” és Oroszország között.

Ennek az „agresszív politikának” a következményeit szemlélteti a 2014-es „ukrajnai tragédia”, amelyben Vlagyimir Putyin szavai szerint Európa tevőlegesen támogatott egy „fegyveres, alkotmányellenes államcsínyt” Ukrajnában.

„Ezzel kezdődött minden” – vélekedett az orosz elnök, aki szerint az Egyesült Államok által szervezett és az Európai Unió tagállamai által támogatott puccs vezetett Ukrajna megosztottságához és ahhoz, hogy a Krím félsziget „kilépett” Ukrajnából.

Ugyanakkor Oroszország mindennek ellenére továbbra is nyitott a „fair és kreatív együttműködésre” – fejtette ki az orosz elnök.