Fotó: MTI/Kovács Tamás
Áder János és Sergio Mattarella
Hirdetés

Mattarella egy római iskolában tett látogatásán jelentette be, hogy mivel júliusban nyolcvanéves lesz, idősnek érzi magát, és nyolc hónap múlva pihenésre készül.

Az államfő így hozta tudomásra, hogy mandátuma lejártakor nem kívánja még egyszer elvállalni a köztársasági elnöki megbízatást.

A 2015 februárjában hét évre államfőnek választott Sergio Mattarella utódját a parlamentnek jövő év elején kell megválasztania. Politikai szokás szerint a mindenkori államfő mandátumának utolsó félévében, vagyis idén július és december között, az elnök nem oszlathatja fel a parlamentet, tehát választásokat sem lehet kiírni.

Sergio Mattarella bejelentése meglepetésnek számít, mivel a pártokat megelőzve kizárta, hogy újabb hét évre a Quirinale-palotában, azaz a köztársasági elnöki palotában maradjon. Elődje, Giorgio Napolitano az első volt, aki az egymás utáni második államfői mandátumot is vállalta, végül azonban csak hét plusz két évig volt köztársasági elnök.

Korábban írtuk

Mattarella bejelentett visszavonulása belpolitikai következményekkel járhat, miután az államfői poszt első számú esélyesének Mario Draghi jelenlegi miniszterelnök számít.

A la Repubblica című baloldali napilap szerint a jobboldal Sergio Mattarella természetes utódjának Mario Draghit tartja, mivel Draghi távozása a kormányfői székből már jövő tavaszra előre hozhatná a parlamenti választásokat. Elemzésében a lap arról írt, hogy a Liga vezetője, Matteo Salvini és az Olasz Testvérek nevű jobboldali párt elnöke, Giorgia Meloni nem akar tovább várni, jól tudva, hogy a jobboldal győzelemre áll, és aki kettőjük közül nyer, az a kormánypalotát is megszerzi.

Elemzők szerint a baloldali Demokrata Párt (PD) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) a miniszterelnök Draghi maradásában érdekelt, mivel így tudják elhárítani az előrehozott választásokat.

A jobboldali Il Tempo ezzel szemben úgy látja: valójában a PD-nek is a minél gyorsabb választás az érdeke, máskülönben minél jobban kitolódik a következő parlamenti választás, a baloldali párt annál inkább erejét veszíti.

A szintén jobboldali Libero című lap megjegyezte, hogy minden Mario Draghitól függ, aki akár a parlamenti ciklus 2023-as végéig miniszterelnök maradhat, és aki – a napilap szerint – „úgy tűnik, hogy egyre inkább élvezi a kormányzást”.