Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Hirdetés

A Reuters globális hírügynökségnek adott interjújában arról beszélt, hogy az Oroszország elleni uniós szankcióknak mélyreható és látható hatásuk van.

A kibontakozó energia- és megélhetési válság Ukrajna támogatására gyakorolt hatását firtató kérdésre von der Leyen azzal felelt, hogy „magas ára van Ukrajna támogatásának, de szabadságunk, a nemzetközi békerend és a demokrácia megfizethetetlen”.

Csütörtök este a kereskedelmi Bild TV német televíziónak adott interjújában pedig arról beszélt, hogy el tudja képzelni, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) indul majd eljárás Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. „Lehetségesnek tartom” – mondta. A bizottsági elnök egyben felkérte az európai államokat, hogy nyugati harckocsikat is szállítsanak Ukrajnának.

„Ha azt mondják, harckocsik kellenek nekik, akkor ezt komolyan kell vennünk, és ezt kell nekik szállítanunk. Az ukránok bebizonyították, hogy a megfelelő katonai eszközök birtokában meg tudják védeni magukat” – mondta.

Korábban írtuk

Úgy fogalmazott, hogy kétség kívül a legsúlyosabb háborús bűncselekményeket követték el Ukrajnában. „Ezért támogatjuk a bizonyítékok gyűjtését, hogy lehetővé váljanak eljárások a Nemzetközi Büntetőbíróságon. Ezen bűncselekmények megtorlása képezi alapját a közös nemzetközi jogrendünknek. És végtére Putyin felelős ezekért” – hangoztatta von der Leyen.

„Fontos számomra, hogy Putyin elveszítse ezt a háborút és felelősségre vonják tetteiért” – jelentette ki von der Leyen.

Az uniós szankciókról szólva hozzáfűzte: „Mindent megteszünk, hogy Putyin megfizessen mindazért, amit tesz és hadikasszája lassan, de biztosan elapadjon”.