„Egy helyesen feltett kérdés magában rejti a válasz lehetőségét is.”
(Karinthy Frigyes)

Hirdetés
Fotó: képernyőkép, archív

„Veszélyben az Index függetlensége” – harsogta az Index saját hasábjain. Épelméjű ember ilyenkor két dolgot tehet: vagy hasát fogva felkacag, vagy fogja valami törékeny, ámde kisértékű tárgyát, s azt földhöz csapva dühöng. Én a harmadik megoldás mellett döntöttem. Górcső alá vettem az Index függetlenségének mítoszát.

Tomboló toporzékok

Magyarország legnagyobb, legolvasottabb online lapjának imágószerű vergődését látva azon nyomban felkelt a (fel)háborodottak hada, hogy teleharsogják a szörnyű hírt: a baloldali vezetését baloldali vezetésűre cserélő baloldali Index – úgy is, mint független médium – a végét járja, s ezért Orbán a hibás. Egyes DK-s politikusok már azt is kilátásba helyezték, hogy kormányerőre emelkedve a felelősök (v.ö. Orbánék) börtönben fogják végezni. S hiába mondták egyes (szintén) baloldali zsurnaliszták: valójában itt arról van szó, hogy a szintén balos 24.hu-ról induló riogatás csupán konkurenciaharc, a liberálisokat elérte a rettegés. 

Korábban írtuk

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mindeközben a Rasmus Kleis Nielsen által vezetett teljesen objektív, teljesen független Reuters Intézetben brit tudósok megállapították, hogy a két legmegbízhatóbb magyarországi hírforrás a HVG és az RTL Klub. A kutatásban az Index is említve van, mint a csúf kormánypárti lapokkal szembeni bizalomforrás. Amennyiben tehát a fake news hazai apostolának számító Index veszélybe kerülésének (ál)híre Oxfordba jut, onnan már csak órák kérdése, hogy a CNN is egész estét dokumentumfilmet forgasson a témában. Lehetőleg Donáth Anna cameójával, aki váratlan pillanatban – mint indokolatlan műsorelem – megjelenik a képen, hogy egy „A roma élet is számít”  feliratú táblát lobogtasson.

Független vagy objektív?

23 éve vagyok újságíró. Ha annyiszor ezer forintom lenne, ahányszor ez alatt a 23 év alatt a független vagy az objektív sajtót emlegették, soha többé nem lennének anyagi gondjai még az ükunokáimnak se. Én pedig pontosan 23 éve tagadom azt, hogy egy sajtótermék egyáltalán lehet független, vagy lehet objektív. Nézzük először az első tézist. Függetlenség alatt általában a politikai oldalaktól és/vagy pártoktól való anyagi függetlenséget értik. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy szerintem ilyen médium nincs. Nemhogy Magyarországon, de sehol, egyetlen országban sem. Továbbmegyek: soha nem is volt ilyen. 

Az objektív jelzőre ugyanezt tudom mondani. S bármennyire furcsa, de még akkor is, ha ez netán mint egyetemes igazság, a kormánypárti lapokat is magába foglaló kijelentés. Ez az egyetemes igazság persze nem tőlem jön. Ez nem az én igazságom, hanem egyszerűen csak tény, s magából az emberi természetből eredeztethető. Az újságíró még egy gazdasági elemzőcikket sem tud megírni anélkül, hogy valamilyen irányban elfogult ne lenne. Ha más felé nem, akkor a saját hipotézisei felé biztosan. A politikai tárgyú vagy véleménycikkekről már ne is beszéljünk; ezek objektivitását firtatni humorrovatba illő lenne.

Akkor mi van?

Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy amennyiben se független, se objektív újságírás nem létezik, akkor helyette mi van? Mi az, amit a tisztelt olvasó kap? Ez, kérem, nem más, mint a sajtó- és szólásszabadság okán működő hírközlés. Ez a hírközlés márpedig se nem oldalsemleges, se nem nonprofit jellegű. Ameddig tehát egy adott lapnál egy adott világnézet elkötelezett hívei dolgoznak, s amely lap máskülönben az állami támogatás mellett a hirdetésekből tartja fenn magát, addig a szabadságnak bizony vannak elvi korlátai. Ezek a korlátok azonban elkötelezettségből fakadnak. Tételezzük fel, hogy a lapban rendszeresen hirdet egy amerikai autógyártó cég. Biztosak lehetünk abban, hogy ebben a bizonyos lapban soha az életben nem olvashatunk olyan összehasonlító tesztet, mely az amerikai ellenében annak legnagyobb európai konkurensét hozza ki nyerőnek.

Ugyanígy van ez politikai pólusok esetében is. Akár az Indexet, akár a Nyugati Fényt, akár a 24.hu-t, akár a HVG-t említjük, mindegyiknél szembesülhettünk nem egyszer azzal, hogy a jobboldalon felszínre tört legkisebb stiklit is azonnal országos, vezető hírré pumpálja, míg az esetleges baloldali bűnökről egész egyszerűen hallgat. Ne legyünk álságosak, ez a mi oldalunkon is előfordul. De nincs is ezzel baj. Ahogy azzal sincs baj, ha egy jobboldali pénzember felvásárol egy magát eladásra kínáló baloldali lapot, majd azt jobboldalivá alakítja. A baj azzal lenne, ha például a mostani jobbközép keresztény-konzervatív kormány elkezdené szisztematikusan elhallgattatni a baloldali véleményhozókat. S ezzel meg is érkeztünk korunk fekete öves legendamesteréhez, Hont Andráshoz.

Hontiádák

Hont András írásait egy ideje már amolyan hontiádákként kezelem, mivel azok erős rokonságot mutatnak Karinthy Frigyes kocsmakerti karinthyádáival, mindamellett, hogy közben az Örkény által kitalált groteszk stílusjegyeit is magukon viselik. Ez a remek humorista legutóbb azzal örvendeztetett meg minket Facebook-bejegyzésében, hogy közölte: az Index ellenőrizhetően már két éve a Fidesz kezében van. Nos, amennyiben ez igaz, azzal két aprócska gond van. Az egyik az, hogy az Indexnél penetránsabban egyetlen lap se mocskolta a kormánypártot. A másik pedig, hogy akkor a magát függetlennek és objektívnek tituláló Index pontosan két éve egyfolytában hazudik.

Annyi mindenesetre biztos, hogy semmi sem biztos. Az ügyben felmerült még egy majdnem kétszázmilliós Index-tartozás, s időközben lemondott a vezérigazgató is. Azért az meglehetősen érdekes fejlemény, hogy akárhonnan nézzük ezt a történetet, mindenhonnan az derül ki, hogy az Index az egész fennállása óta sosem volt független. Sem pénzügyi köröktől, sem pártoktól. Mindezek tudatában csak önmagamat ismételhetem, amikor azt mondom, hogy akkor bizony ez a lap már jó ideje hazudozik. Ha pedig saját szervezeti felépítésének, vezetésének, koncepciójának, kapcsolatainak mibenlétéről nem mond igazat, akkor mi a garancia arra, hogy híreiből az olvasó a valódi történésekről tájékozódhat?

***

Mindennek persze az lesz a vége, hogy ez a kis liberális belharc elegendő apropót biztosít Donáth Annának és Cseh Katalinnak arra, hogy hamarosan egymást túllicitálva szólalhassanak fel az Európai Parlamentben, mondván, veszélyben a magyar sajtószabadság. Aztán ezt idehaza saját lapjaik is átveszik, amikből szemléz majd a The New York Times, a CNN, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a The Washington Post, amikből aztán kereszthivatkozásokkal új magyar cikkek születhetnek, amikben az újságírók és a politikusok saját magukra hivatkozva saját magukat idézhetik.