2022.06.23. A tagállamok megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszáról Charles Michel a csúcstalálkozón elért megállapodását történelmi pillanatnak nevezte.
2022.06.23. A világ magyarsága találkozhat a Rákóczi-táborokban Gulyás Gergely az első alkalommal megrendezett közéleti Rákóczi-tábor megnyitóján mondott beszédet.
2022.06.23. Szabó Szebasztián egyéni csúccsal döntős Az úszó a vegyes zónában azt mondta, egyáltalán nem érezte úgy, hogy tökéletesen úszott volna, ugyanakkor nagyon örült.
2022.06.23. Szankciók helyett a béke irányába kell lépni További szankciókról nem szabad jelen pillanatban beszélni – mondta a kormányfő politikai igazgatója.
2022.06.23. A cigányság a magyar nemzet államalkotó tényezője A cigány közösség közülünk való és velünk él évszázadok óta – mondta Gulyás Gergely egy vándorkiállítás megnyitóján.
2022.06.23. Szijjártó Péter az amerikai külügyminiszterrel egyeztetett Jövő héten fontos NATO-csúcs következik, ott személyesen folytathatjuk a konzultációt – írta Szijjártó Péter.
2022.06.23. Hatszáz új munkahely jön létre Dunaharasztiban Az Extreme Digital eMAG mintegy 35 milliárd forintos raktárberuházása nyomán új munkahelyek jönnek létre – közölte Szijjártó Péter.
2022.06.23. Megkezdődött az uniós csúcs, középpontban a háború és az EU bővítése A vita keretében az Európai Tanács várhatóan tagjelölti státuszt ad Ukrajnának és Moldovának.
2022.06.23. „Politikai indokok állnak a Magyarországnak járó pénzek visszatartása mögött” Győri Enikő elmondta: elfogadhatatlan, hogy az EP baloldala továbbra is boszorkányüldözést folytat.
2022.06.23. Orbán Viktor: Igen a békére, nem a szankciókra Igent mondunk a békére, és nemet mondunk a további szankciókra – jelentette ki Orbán Viktor.
2022.06.23. Végre megkezdenék a csatlakozási tárgyalásokat Macedóniával és Albániával A csaknem négyórás megbeszélésen a tagállami vezetők megerősítették a Nyugat-Balkán európai perspektíváját.
2022.06.23. Felavatták a megújult Fradi Múzeumot A múzeummal egyidőben nyitották meg az Albert Flóriánnak szentelt időszaki emlékkiállítást a Groupama Arénában.
2022.06.23. Az EP haladéktalanul kéri Ukrajna és Moldova tagjelölti státuszát Az Európai Parlament azt kérte az EU vezetőitől, hogy a csúcstalálkozójukon haladéktalanul adják meg a tagjelölti státuszt.
2022.06.23. A Kreml ismertette, mikor lehetséges a konfliktus rendezése Igen, béketerv lehetséges, miután Ukrajna teljesíti az orosz fél összes követelését – válaszolta egy kérdésre a Kreml szóvivője.
2022.06.23. Magyarország és Bajorország folytatja együttműködését VIDEÓ! Szijjártó Péter Budapesten egyeztetett Melanie Huml bajor miniszterrel.
2022.06.23. A klímaadó nincs összhangban a magyar kormányzati iránnyal A kormány nem szeretné, ha ilyen plusz terhek hárulnának a családokra – mondta Steiner Attila.
2022.06.23. A vármegye a szuverenitás és a nemzeti szabadság szimbóluma 1990-ben a demokratikusan megválasztott kormány kísérletet tett a vármegyei elnevezés visszahozatalára.
2022.06.23. Menczer Tamás: a magyarok bölcsek VIDEÓ! A magyar emberek bölcsek és meg tudják ítélni, ki az, aki kiérdemelheti bizalmukat – mondta az országgyűlési képviselő.
2022.06.23. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A béke pártján állunk A nemzeti kormánynak mindig is Magyarország biztonsága az első.
2022.06.23. Globális minimumadó háborús infláció közben: duplájára emelné a vállalkozások terheit Magyarország továbbra sem támogatja az adót, annak bevezetését országgyűlési határozat is elutasította.
2022.06.23. Ismét teljes kapacitáson a Dunai Finomító A szükséges javításokat követően ismét a megszokott rend szerint, teljes kapacitással működik az üzem – közölte a MOL.
2022.06.23. Egy uniós biztosnak nem tetszik Magyarország ellenállása Paolo Gentiloni azt mondta, arra bátorítják Magyarországot, hogy gondolja újra álláspontját.
2022.06.23. Riasztást hirdettek a gázellátási válság miatt Németországban Ha még nem is érezzük, gázválságban vagyunk – mondta az orosz gazdasági támadást emlegető német alkancellár.
2022.06.23. A NAV figyelmeztet: ezt tegyük külföldi utazás előtt Más szabályok vonatkoznak az Európai Unió határain belüli, illetve azon kívüli utazásokra – hívta fel a figyelmet a NAV.
2022.06.23. Folyamatos a gázbetárolás, az oroszok rendben szállítanak Az orosz fél továbbra is a hosszú távú szerződéseknek megfelelően teljesíti a szállításokat Szerbia és Ausztria felől.
2022.06.23. Országos csúccsal döntős a magyar férfi gyorsváltó A 4x200 méteres magyar férfi gyorsváltó országos csúccsal bejutott a döntőbe.
2022.06.23. Magyarország relatív fejlettségének további javulására számítanak 2023-ban Az idei és a jövő évi növekedés várhatóan ismét felülteljesíti az uniós átlagot – hangsúlyozta Tállai András a költségvetés parlamenti vitájában.
2022.06.23. Nemzetközi elismerésben részesült a magyar adósságkezelés Magyarország lenyűgöző időzítéssel használta ki a kedvező kamatkörnyezetet – írta egy nemzetközi szaklap.
2022.06.23. Brüsszel vizsgálja a MOL szlovéniai terjeszkedését Az Európai Bizottság vizsgálja a szlovéniai OMV tervezett magyar felvásárlását.
2022.06.23. Százezernyi illegális migráns Kedden átlépte a százezret azon illegális bevándorlók száma, akikkel szemben a déli határt védő rendőröknek idén intézkedniük kellett.
2022.06.23. Milák Kristóf a legjobb idővel elődöntős 100 méter pillangón A 22 éves olimpiai bajnok úszó már az előfutamban igazolta parádés formáját.
2022.06.23. MSZP–DK-belharc Pesterzsébeten A baloldali bástyaként elkönyvelt Pesterzsébeten Csaszny Márton MSZP-s képviselő elhagyta a frakciót.
2022.06.23. Folytatódik a baloldal agóniája Az áprilisi választások óta a baloldaltól elfordultak a szavazóik, a pártok pedig csak keresik a helyüket.
2022.06.23. A globális minimumadóval munkahelyek szűnnének meg Magyarországon is Az adóztatás, így az adókulcsok megállapítása is nemzeti hatáskörbe tartozik.
2022.06.23. Magyarország nem kettő, hanem négy ország tagjelölti státuszát támogatja Varga Judit a kétnapos uniós csúcstalálkozót megelőzően nemzetközi újságíróknak nyilatkozott Brüsszelben.
2022.06.23. Folytatódik a 2023-as költségvetés általános vitája Az előterjesztést és a hozzá kapcsolódó számvevőszéki véleményt 30 órás időkeretben tárgyalja a parlament.
2022.06.23. Mindent megteszünk, hogy Izrael korrekt hozzáállásban részesüljön Szijjártó Péter telefonon beszélt Yair Lapiddal, Izrael leendő miniszterelnökével.