„Amerika visszainteget”

Nem csak az amerikai félidős választások miatt veti a magyar ellenzék vigyázó szemeit Washingtonra: az amerikai és a hazai baloldali jelölteket az ideológia mellett a pénz is összeköti. A Newsweek szerint Soros György 128 millió dollárt (mintegy 51 milliárd forintot) adott a Demokrata Párt kampányára. Ez volt a legnagyobb támogatási összeg az amerikai korteshadjáratban. Nem véletlen, hogy Soros neve a magyar ellenzéki kampány pénzelése kapcsán is felmerült. Egy hozzá közel álló szervezet, az Action For Democracy (AFD) 1,86 milliárd forinttal szállt be az ellenzék finanszírozásába. Egyértelműnek tűnik, hogy egy szuverén ország működésébe kívántak külföldről beleszólni, amerikai baloldali pénzek segítségével megbuktatni a jelenlegi kormányt.

Tehát Amerika tényleg visszainteget a baloldalnak, hiszen úgy kell politizálni, ahogy egy másik földrészről a „nagylelkű patrónus(ok)” elvárják. A választások utáni helyezkedésekből azt olvashatjuk ki, hogy az ellenzéki szereplők a finanszírozók kegyeiért is versenyezhetnek. El kell nyerni a „befektető(k)” bizalmát ahhoz, hogy a következő években hozzáférhetők legyenek a források.

Mint tudjuk, 2022-ben ebben a házi versenyben Márki-Zay Péter lett a nyertes, de áprilisban csúfos vereséget szenvedett. Hazai szövetségesei fénysebességgel faroltak ki mögüle, az ellenzék a hatalmas leégés után megbénult. A leghamarabb Gyurcsány kapcsolt, egyedül ő küldött életjeleket az amerikai szponzoroknak is. A politikában nagyon fontos a cselekvés vagy épp annak eljátszása. Tökéletes példa erre a DK árnyékkormánya, amelynek megalakulását ügyes fogással („Készülünk!”) vezette fel Gyurcsány, és szeptember közepe óta rendszerint meg is tartják „árnyékkormányinfóikat”, illetve rá akartak telepedni a pedagógustüntetésekre is. Minden húzásukkal azt akarják mutatni belföldön és külföldön egyaránt, hogy ők a legjelentősebb ellenzéki erő, ők lehetnek a Fidesz–KDNP kizárólagos kihívói. Már-már a józan ésszel szemben is vállalják a radikális ellenzékiséget, így a jelenlegi európai energiaválságért és pénzromlásért is Orbán Viktort teszik felelőssé. A kormányt törvénytelennek tartják, gyűlöletpolitikát folytatnak. A DK viszont képtelen a bizonytalanok megszólítására, hiszen a Gyurcsány–Dobrev-házaspár társadalmi elutasítottsága rekordmagas. Gyurcsány Facebook-kinyilatkoztatásaiból egyértelmű, hogy már nem csupán a többi ellenzéki párt eltüntetése a céljuk, hanem a „civil” tüntetők elégedetlenségét is be szeretnék csatornázni.

„Én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk” – mondta néhány éve Gyurcsány az MSZP-s időszakáról. Ez nem elszólás volt, finoman körülírta az akkor kormányon lévő baloldal finanszírozását. Még az is lehet, hogy akkor is amerikai pénzek lehettek a háttérben. Viszont nemcsak Gyurcsány 2013-as mondatai, hanem az MSZP–SZDSZ 1994–98, illetve 2002–10 közötti kormányzásának mindennapjai is alátámasztották, hogy milyen fontosak voltak nekik a külföldi érdekek. Nem volt az olyan régen, hogy elfelejtsük: a baloldal a stratégiai ágazatokat is privatizálta. Eladták a Liszt Ferenc repülőteret, a MÁV Cargót, az erőműveket, több pénzintézetet, áram- és gázszolgáltatókat, illetve a Mol állami üzletrészét. A most nagy Putyin-ellenességet mutató Gyurcsányék akkor nem voltak ilyen kényesek, hiszen az oroszok vették meg az állami cég részvényeit.

A baloldali kormányok 15-ször emelték a gáz árát, amely így háromszorosára emelkedett, az áramé pedig megduplázódott néhány év alatt. A hatósági ár az Orbán-kormánynak köszönhetően, 2013-ban a rezsicsökkentéssel lépett életbe, a szolgáltatók állami visszavásárlását is a polgári kormány vezényelte le. Tehát Gyurcsányék most álságos módon rezsistopot hirdetnek, rezsimenedékeket állítanak fel, rezsialapot hoznak létre, amikor hatalmon voltak, emelték a közüzemi díjakat, és garantálták a külföldi befektetők hasznát. Ezzel komoly szociális feszültséget okoztak, az emberek fizetésének egyharmad része a rezsiszámlák kifizetésére ment el.

Ezek a költségek az unióban abban az időszakban nálunk voltak a legmagasabbak, ma viszont a legalacsonyabbak. Az Orbán-kormány az uniós szankciók miatt fellépő európai energiaválság közepette is minden háztartásnak 181 ezer forintos támogatást nyújt. A Gyurcsány-kormány idején viszont nem a magyar családoknak kedveztek, hanem a külföldi energiaszolgáltatóknak.

A globális tőke befolyása abban is érvényesült, hogy 2002 és ’10 között a balliberális kormányok nagyjából 190 társaság állami tulajdonrészét értékesítették. Ezekben az években terjedtek el az úgynevezett – ugyancsak külföldi befektetői érdekeket szolgáló – PPP-projektek, amelyek keretében autópályák, oktatási, kulturális és sportlétesítmények, börtönök épültek, jelentős állami veszteséggel. Elindították a fizetős állami egészségügy kiépítésének folyamatát, bevezették a vizitdíjat, kórházi napidíjat, és megkezdődött a kórházak magánosítása is. Azt se feledjük, hogy a Horn-kormány idején elindított magán­nyugdíjpénztári rendszer után a több ezer milliárdos társadalombiztosítási rendszert is úgy akarták átalakítani, hogy teret engedtek volna a külföldi biztosítóknak. Semmit sem tettek a nemzeti érdek megvédéséért, soha egyetlen uniós döntéssel szemben nem emelték fel szavukat.

Ne legyen kétségünk, amennyiben újra hatalomra jutnának, mindent ugyanott folytatnának, ahol 2010-ben abbahagyták.

Nemcsak a hazai, de az amerikai baloldali hálózat sem változott semmit: utóbbiak gazdasági és társadalmi befolyást szeretnének a pénzükért cserébe. Lehetővé tennék az iskolákban a homoszexuális és genderpropagandát, Magyarországon is meghonosítanák a woke-politikát, újra ellenséggé válnának az egyházak.

A mai magyar dollárbaloldal az ország érdekeivel szemben nyíltan kiáll az uniós szankciós politika mellett, amely miatt az energiaárak az egekbe szöktek, és rekord­magas az infláció Európában. Nem túl bonyolult a baloldali hálózatok politikai stratégiája: el kell érni, hogy gazdasági válság alakuljon ki az országban, amihez hozzájárulhat a nekünk járó uniós források visszatartása. Talán nem meglepő, hogy a baloldal a jogállamiságra hivatkozva – a Soroshoz kötődő NGO-kkal közösen – teljes mellszélességgel kiáll a támogatások megvonása mellett. A gazdaság ellehetetlenítése társadalmi feszültségeket okozna, és azt remélik, hogy ez elsöpörné a nemzeti kormányt.

A különféle baloldali think tankekben kiagyalt forgatókönyv azonban hibás, nem számol ugyanis a választókkal. Az Orbán-kormány az elmúlt 12 évben több válsághelyzeten is úrrá tudott lenni, sőt, a megszilárdított gazdasági alapok miatt az ország megerősödve került ki ezekből a szituációkból. Egyáltalán nem volt tehát véletlen áprilisban a Fidesz–KDNP negyedik kétharmados győzelme sem.

A baloldalnak viszont – miután Márki-Zay nyíltan felvállalta külföldi kampányfinanszírozását – azzal kell szembesülnie, hogy a szavazók hosszú évekre megjegyzik: az ellenzék nem a maga ura. Bármilyen politikai akcióba kezdenek is ezután, jogosan merülhet fel a kérdés: még mindig az AFD fizeti a cechet? Ez nem az Amerikából jöttem, mesterségem címere… játék. Az ellenzék nagylelkű finanszírozói olyan demokráciát szeretnének nálunk, amelyben csak a szociálliberálisok nyerhetnek, és a külföldi befektetői kör és Brüsszel mindenben diktálhat a kormánynak. Ez az ára a milliárdos támogatásoknak. A magyarok jól ismerik már ezt a leckét: a hálózat a támogatás árát kamatostul kéri vissza.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.