Hirdetés

– Végre van egy kis élet a villában – lelkendezett a házigazda, miután a vendégei helyet foglaltak. – Amióta Klára Brüsszelben van, Piroska nagymama meg tudj’ isten, hová tűnt, azóta olyan kihalt ez az egész kóceráj. Látom, mindenki eljött, hiába jár a szátok a sajtóban, hogy így a Gyurcsánnyal nem közösködünk, meg úgy népszerűtlen a Fletó, meg tehertétel, blabla. Azért mindenki tisztában van vele, ki a főnök. Lám, lám, a momentános srácok is… Momentum? Annak sincs több értelme. Szóval, ti is itt vagytok, ki most nálatok a nagyvezír? A Feri? Hiszen a Feri én vagyok. Ja, az Anna. Ő nem jött el? Látom, ül a sarokban, mintha itt is volna, meg nem is. Van a dohányzóasztalon egy kis csipsz, ropogtassál. Miért mérgeztem volna meg? Te tudod, de ha nem eszel, éhen maradsz. Meg kell bíznod bennem. Nos, pajtások, ti nélkülem parlamenten kívüli egyszázalékos kegyelemkenyéren élnétek, és a karrieretek a párizsival szelfizésben teljesedne ki, már ne is haragudj, Péter, de ez az igazság. Ne szólj közbe, Gergő, te is tudod, vagy ha nem, már elmondták neked, ráadásul egy kicsit haragszom, amiért a feleségemet… Nos, nem felejtettem el, szerencséd, hogy a Városház utcában nem jár villamos, aludj tovább. Oké, másik Péter, észrevettem, hogy szívesen játszod a függetlent, de hiába próbálod eladni a választóidnak, mennyire utáltok, azok, akik utálnak, már a Fideszre szavaznak. Ágika, gyere beljebb, az ott egy nagy, veszélyes ajtó. Szóval így, ahogy vagyunk, együtt fogunk ráfordulni a következő évre, mindenki tudja, hol a helye, ha mégsem, majd távozáskor megmutatom.

Miután a vendégek elmentek, a tükör mögül előlépett Klára asszony. Feri kérdőn pillantott rá.

– Jó voltam?

Az asszony bólintott.

– Most elmehetsz – szólt –, igyál valamit.

A férfi kiment a szobából. Ekkor megszólalt egy hang a mennyezeti lámpából:

– Nem tűnik túl biztatónak. De majd meglátjuk. Nem szeretném megint a szemétbe szórni a pénzemet, bármennyire sok is van…

Korábban írtuk