A légtornásznő szomorúan nézett maga elé:

– Tegnap a salto mortale közben lezuhantam, még jó, hogy a védőháló felfogott. De ez így nem mehet tovább. Egy kisgyerek kinevetett, mert sokkal ügyesebben cigánykerekezett a szünetben a cirkusz folyosóján, mint én a porondon.

Hirdetés

– Rajtad legalább valaki nevet – sírta férje, a bohóc. – Nekem három éve nem volt egy jó poénom, engem küldenek be az ötödik bébe, ha túl nagy a ricsaj, hogy egy kicsit elkedvetlenítsem őket. Senki sem becsül már itt minket.

– Bizony – csillant fel a légtornásznő szeme. – Elmegyünk ebből az országból, ahol nem tisztelnek minket, és az Orbán miatt lecsúszik a kezem a kötélről.

Így is tettek. Nagy port vert fel; a kormány elüldözi az országból a tehetségeket.

– Ez az! – csapott a telefonja kijelzőjére a színész, amikor elolvasta a hírt. – Milyen igazuk van! Ezeknek én sem játszom népszerű szappanopera-szerepeket! Kivándorlok Vanuatuba, ott még megbecsülik a magyar művészeket!

Felbuzdult ezen az ismert író, s rögvest glosszát rittyentett róla, hogy azért ír ennyi minősíthetetlen, értelmetlen, unalmas vacakot, mert ezeknek a fideszes nyikhajoknak nem fogja ő megírni az új Háború és békét, hiszen nem érdemlik meg. Majd, ha egyszer lesz egy normális kormány, akkor… Rövid tanakodás után kihúzta a Háború és békét, mert ki tudja, a mai helyzetben félreértik. Nem fog ő orosz szerzőre és pláne a háborúval kapcsolatban békére hivatkozni… Majd megírja a Zabhegyezőt, az olyasmihez remekül ért.

„Én nem vagyok nagy művész, kommentelte Cicababa3 a kivándorlásokról tudósító cikkhez, egyszerűen csak depressziós vagyok, mert az Orbán miatt elhagyott engem a Sanyi egy kövér nőért…”

– Megfilmesítem Cicababa3 sorsát – jelentette be E. I. rendező –, hogy az európai fesztiváldíjak átvételekor elmondhassam, Magyarországon tombol a diktatúra. No persze csak akkor kezdhetünk a forgatáshoz, ha szokás szerint megkapjuk az államtól a másfél milliárdos támogatást…

Korábban írtuk