2020.09.18. Ékszerdoboz a Balatonnál A Folly Arborétum jóval túlmutat a növényein: dr. Folly Gyula álma 1905-ben kezdett megvalósulni. Ma a dédunoka, Folly Réka álmodik tovább.
2020.09.18. Ezért kell a magyar műhold Utánajártunk, hogyan tudja majd növelni hazánk mozgásterét a műhold, és hogyan állunk a sokat emlegetett űrversenyben.
2020.09.18. In memoriam Reigl Judit – megérkezés a végtelenbe A világ több mint harminc múzeuma, köztük a New York-i Metropolitan, a londoni Tate Modern és a párizsi Pompidou Központ őrzi Reigl Judit alkotásait.
2020.09.18. Oltalom alá került a szilvásváradi pisztráng A bizottság jóváhagyta, hogy a szilvásváradi pisztráng megnevezés felkerüljön az oltalom alatt álló eredetmegjelölések listájára.
2020.09.18. Hétvégén vércukorszintmérés Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány számos új oktatási programmal jelentkezik, amelyek célja a helyes életvezetési minta közvetítése, az elhízás és a cukorbetegség megelőzése, főként a gyerekek körében.
2020.09.18. Több mint félmillió már a homszexuális házaspárok száma Amerikában A legalizálást követő öt év alatt bő félmillióra nőtt a házasságban élő homoszexuális párok száma az Egyesült Államokban.
2020.09.18. A turizmusnak kiemelt szerepe van a gazdaság működésében Meg kell őrizni a magyar gazdaság működőképességét, amelyben a turizmusnak, és az üzleti utazásoknak kiemelt szerepe van.
2020.09.18. Szlovákiában ismét rekordot döntött az új fertőzöttek száma Ismét rekordot döntött a koronavírus-járvány újonnan regisztrált fertőzötteinek száma Szlovákiában.
2020.09.18. Emmi: A magyar egészségügy felkészült, a baloldal fejezze be a riogatást! A magyar egészségügy felkészült a koronavírusjárvány második hullámának kezelésére – rögzíti az Emmi.
2020.09.18. Erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság Minden veszélybe került munkahelyet meg kell védeni, és minden megszűnő helyett újat kell teremteni.
2020.09.18. Házbizottság: a képviselők önként tartsák be a járványügyi szabályokat! Akkor is kötelező a maszk használata, ha az épületben több mint három ember részvételével tartanak megbeszélést.
2020.09.18. Nem támogatja Novák Katalin miniszteri kinevezését a Jobbik Nem támogatja Novák Katalin tárca nélküli miniszteri kinevezését a Jobbik.
2020.09.18. A kormány támogatja a munkanélküliség elleni harcban részt vevő vállalatokat A munkanélküliség elleni harcban részt vevő vállalatok számíthatnak a kormány támogatására.
2020.09.18. Országos Tisztifőorvos: nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani Az új rendelkezésekkel nem a mindennapi élet korlátozása a cél, de az eddigi szabályokat szigorúbban véve kell élni.
2020.09.18. Korózs: „A labda a kormánynál pattog” Most épp a laborok miatt aggódik a koronavírus kapcsán Korózs Lajos.
2020.09.18. Ha emberek között nő fel egy farkas, akkor sem lesz olyan, mint egy kutya Ha emberek között nő fel egy farkas, akkor sem lesz teljesen szelíd.
2020.09.18. Varga Judit: Európának meg kell újulnia Magyarország az elhúzódó válság alatt is kiemelten fontosnak tartja a közös gondolkodást kontinensünk jövőjéről.
2020.09.18. A járvány továbbra is gyorsuló ütemben terjed Romániában Romániában meghaladta a száztízezret a fertőzöttek száma.
2020.09.18. Egyre sikeresebb a kadétprogram A kadétprogram népszerűségének további erősítéséről beszélt Ruszin Romulusz helyettes államtitkár.
2020.09.18. Felmentést kért Kovács Béla ügyvédje Felmentést kért a kémkedéssel vádolt egykori jobbikos politikus ügyvédje védőbeszédében.
2020.09.18. Az EU keményebben kíván fellépni a rasszizmus ellen Az Európai Bizottság pénteken új cselekvési tervet mutatott be.
2020.09.18. Washington vasárnaptól betiltja a TikTok és a WeChat letöltését Vasárnaptól lehetetlenné teszi a TikTok videomegosztó és a WeChat üzenetküldő szolgáltatás letöltését az Egyesült Államokban.
2020.09.18. Átadták a Budapest-Budakalász-Szentendre kerékpárutat A kormány terve, hogy a meglévő kerékpárút-hálózat fejlesztésével 2030-ra 15 ezer kilométeresre bővüljön a teljes hálózat.
2020.09.18. Puskás ott lesz a »fifázó« gyerekek százmillióinak képernyőjén Puskás Ferencé a legnagyobb érték az új játékosok között a FIFA-videojátékban.
2020.09.18. Ősi alkoholt találtak egy kétezer éves edényben A főzetet vérzéscsillapításra, gyulladáscsökkentésre használták.
2020.09.18. Erős hazai élelmiszeriparra van szükség Varga Mihály kiemelte: csak így biztosítható az ország élelmiszerellátása, és az esetleges határlezárások esetén az ellátásbiztonság.
2020.09.18. Íme az összes, hétfőtől életbe lépő védelmi intézkedés A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek tartalmazzák.
2020.09.18. Augusztusban ismét 4,5 milliónál többen dolgoztak A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,7 százalékos volt a múlt hónapban.
2020.09.18. Kegyetlen gyilkosságok 1700 éves nyomait tárták fel A svájci-orosz kutatócsoport részletes elemzéseket végzett a csontokon talált sérüléseken.
2020.09.18. Mintegy 120 ezer éves emberi lábnyomokra bukkantak Lehet, hogy az emberek a nagytestű emlősökre vadásztak, de nem maradtak sokáig.
2020.09.18. „Minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készülök” Novák Katalin kinevezés előtti meghallgatásán azt mondta, hogy egy második családvédelmi akcióterv folytatását is tervezik.
2020.09.18. Közel kétmilliárdból újulnak meg szociális és gyermekvédelmi intézmények Százhúsz helyszínen fognak felújításokat végezni az államilag fenntartott szociális és gyermekvédelmi intézményekben.
2020.09.18. Baloldali rémálom: Szijjártó Péter és Mészáros Lőrinc együtt ünnepelt A nagyvállalkozó szerint Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra.
2020.09.18. Az árak emelkedésének látványos lassulását várják a szakértők Az inflációs nyomás csökkenése után határozottabban élénkíthet az MNB.
2020.09.18. Az első hullámban kamuvideót gyártottak, most kamuhíreket A baloldal újra és újra bebizonyítja, hogy nem lehet rá számítani a koronavírus elleni küzdelemben.
2020.09.18. A veszélyes hetvenezer A tudósokat foglalkoztatja a kérdés, mekkora fenyegetést jelentenek az érzékenyebb csoportokra a tünetmentes Covid-betegek.
2020.09.18. Orbán Viktor: Magyarország szilárdan kiáll Lengyelország mellett Az Európai Parlament Lengyelországot elítélő határozatának nincsen ténybeli alapja – áll a magyar miniszterelnök sajtónyilatkozatában.
2020.09.18. Meredeken nő a fertőzöttek napi száma Csehországban Nem kizárt, hogy újabb országos óvintézkedésekre lesz szükség.
2020.09.18. Több ezer migráns költözött át az új leszboszi táborba A görög hatóságok a Törökországgal 2016-ban megkötött megállapodáshoz tartják magukat.
2020.09.18. Korszerű kórházi ágyak kerültek a pécsi klinikákra Összesen 227 modern, hidraulikus kórházi betegágy érkezett a klinikákára.
2020.09.18. Ezer közelében az új fertőzöttek száma, hat honfitársunkat veszítettük el Háromszázhetvennégy koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 29-en vannak lélegeztetőgépen.
2020.09.18. Elenyésző a fertőzött intézmények száma a közoktatásban Három héttel a tanévkezdés után még nem robbant be a koronavírus-járvány az oktatási intézményekben.
2020.09.18. Orbán Viktor: a védekezés is más lesz, mint tavasszal volt A baloldalt arra kérte a miniszterelnök, hogy legalább a járványügyi szakembereket ne támadják.
2020.09.18. State building és intervenció Gerald Knaus Európa-víziója látványosan egybeesik Soros Györgyével. Ha Soros karmesterén múlna, minden bevándorolni szándékozó szabadon jöhetne.
2020.09.18. Mától bírságolhatnak a maszkviselési szabályok megszegéséért Helyszíni bírságot akkor szabhatnak ki, ha az érintett felhívásra sem tartja be a szabályokat.
2020.09.18. Még mindig az „orosz befolyás” van terítéken Christopher Wray leszögezte: Oroszország nemcsak Biden kampányát próbálja meg aláásni.
2020.09.18. Donald Trump: „mérgező propaganda” folyik az iskolákban Az elnök hazafias nevelést sürgetett: „fiataljainkat Amerika szeretetére kell tanítani” – szögezte le.
2020.09.18. A rendőrség feloszlatásáról tartott szavazás óta megugrott a bűnözés A rendőrök visszautasítják, hogy reagáljanak a lakossági bejelentésekre.
2020.09.18. Az őszödi beszéd után Sólyom Lászlóban „elhallgatott a demokrata” Gyurcsány Ferenc társadalmi elutasítottsága nagyon magas – hangsúlyozta az alkotmányjogász.
2020.09.18. A spanyolok többsége szigorításokat vár Egészségügyi intézményben több mint tízezer embert kezelnek Covid-19 megbetegedéssel, közülük 1300-an intenzív terápiára szorulnak..