2023.05.05. Jóváhagyták az egymilliárd eurós lőszerbeszerzést Ukrajna számára A támogatás lehetővé teszi az ukrán fegyveres erők ellátását 155 milliméter kaliberű tüzérségi lőszerekkel és rakétákkal.
2023.05.05. Bár csak szombaton lép pályára, mégis bajnok lett a Fradi A Ferencváros megnyerte sorozatban az ötödik, összességében pedig a 34. bajnoki címét.
2023.05.05. Jordan Bardella: A woke-ideológia lassú méreg A woke-ideológia lassú méreg, amely veszélyezteti az emberiség jövőjét – mondta a francia Nemzeti Tömörülés elnöke a CPAC-en.
2023.05.05. Júniustól indul a kötelező akciózás a szankciós infláció letöréséért A kormány nemzetközi példák alapján döntött a kötelező akciózás bevezetéséről – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
2023.05.05. A WHO feloldotta az egészségügyi veszélyhelyzetet A koronavírus-járványt már nem tekinti nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetnek az Egészségügyi Világszervezet.
2023.05.05. Európa ilyen súlyos kihívásokkal még nem szembesült egyszerre Ezek nyomán bezuhant a kontinens versenyképessége, a helyzetet pedig a brüsszeli intézkedések csak tovább súlyosbítják – mondta Szijjártó Péter.
2023.05.05. Kitelepítik a zaporizzsjai frontvonal közeléből a lakosság egy részét Zaporizzsja megye orosz vezetője elrendelte a frontvonal-közeli települések evakuálását az ukrán erők tüzérségi támadásainak erősödése miatt.
2023.05.05. A templomépítés magába sűríti mindazt, amit a magyarság fontosnak tart A templomépítés hirdeti, hogy Krisztus követői vagyunk, és ezt semmilyen földi erő nem képes megrengetni – mondta Magyar Levente az erdélyi Hadadon.
2023.05.05. A kultúra közparkká változtatott egy korábbi barnamezős területet A Gyárkert KultúrPark jó példa arra, amikor a kultúra közparkká változtat egy egykori barnamezős területet – mondta Navracsics Tibor Veszprémben.
2023.05.05. Gulyás Gergely: Magyarországon sikeres konzervatív kísérlet zajlik A magyarországi konzervatív kísérlet sikeres, mert demokratikus legitimáció áll mögötte – hangoztatta a miniszter a CPAC-en.
2023.05.05. Szijjártó Péter: Készen állunk a harcra! VIDEÓ! Ha valamit tízszer elrontottak, akkor nekifutnak tizenegyedszer is, hátha még nagyobb lesz a baj – mondta a miniszter a szankciókról a CPAC-en.
2023.05.05. Orbán Viktor David Cornstein korábbi amerikai nagykövettel tárgyalt A megbeszélésen az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatainak jelenéről és jövőjéről volt szó.
2023.05.05. Olaf Scholz kenyai szakemberekkel orvosolná a német munkaerőhiányt Nagy potenciált látunk a szakképzett kenyai munkaerő bevándoroltatásában – jelentette ki a német kancellár Nairobiban.
2023.05.05. Nagy István: 2010 óta hatalmas a fejlődés a magyar vidéken A földet művelő ember sohasem téveszti el a célt, a valóság talaján áll – mondta az agrárminiszter a CPAC-en.
2023.05.05. Koreai cég bővít Szadán tízmilliárd forintos beruházással Azok az országok lesznek a győztesek, amelyek minél több elektromos autóipari beruházást tudnak magukhoz vonzani – mondta Szijjártó Péter.
2023.05.05. „A család az alap, amiből minden más növekszik” A Legyen újra a család az első! című kerekasztal-beszélgetésen Hornung Ágnes mellett részt vett Ernst Roets, a Lődd le a búrt! című könyv szerzője.
2023.05.05. A sporttársadalom hozzásegít a magyar védképesség visszaépítéséhez A sport olyan fontos tulajdonságokra tanít meg, mint a küzdeni tudás, az alázat, valamint a közösségben való viselkedés.
2023.05.05. Középkori időutazás Három éven át tartó felújítási munkálatokat követően megújult terekkel és kibővített kiállítással nyitotta meg kapuit az ország egyik legszebb középkori erődje.
2023.05.05. Megtiltják Berlinben az orosz és az ukrán zászlók használatát a megemlékezéseken A május 8-ra és 9-re szervezett megemlékezéseken katonadalokat és indulókat sem szabad lejátszani.
2023.05.05. Energiaügyi miniszter: májustól olcsóbban kapják a gázt és az áramot a vállalkozások A korábbi időszakhoz képest májustól a vállalkozások nagy része sokkal olcsóbban tudja vételezni a gázt és az áramot.
2023.05.05. Nagy István: a magyar mezőgazdaság fenntartható Átadták a Green Technológia Kft. fejlesztését Lébényben.
2023.05.05. A hit fontosságát hangsúlyozta Jorge Buxadé, Jerzy Kwasniewski és Bob McEwen Jorge Buxadé szerint bátor, merész és rettenthetetlen politikai programra van szükség.
2023.05.05. Santorum: Az amerikai konzervatív vezetők sokat tanulhatnának Magyarországtól A baloldali ideológia célja, hogy összezúzza a családot, mondta a volt pennsylvaniai szenátor a CPAC-en.
2023.05.05. Eurostat: tavaly 1,08 millió nem uniós állampolgár tartózkodott illegálisan az EU-ban A nemzeti hatóságok tavaly 141 060 nem uniós állampolgártól tagadták meg, hogy belépjenek az EU területére.
2023.05.05. Szijjártó Péter David Pressmanról: A nagykövet, az nagykövet, és nem helytartó! Háborús propagandából jeles David Pressman budapesti amerikai nagykövet, értékelt Szijjártó Péter.
2023.05.05. Hollik István: Pressman fogadja el, a magyarok más véleményen vannak A Fidesz arra kéri David Pressman amerikai nagykövetet, fogadja el, hogy a magyarok továbbra is a béke pártján állnak.
2023.05.05. Magyarország és Banglades is a békepárti globális többséghez tartozik A tripla válság, tehát a gazdasági, energetikai és élelmiszerellátási válság ugyanúgy lesújtott a világ minden pontján.
2023.05.05. Nézőpont Intézet: Nemzetegyesítő volt Ferenc pápa Magyarországra érkezése Az apostoli látogatás a politikai törésvonalakon is átívelő, pozitív fogadtatásnak örvend.
2023.05.05. Európa összeköt – új kortárs kiállítótér nyílt Balatonfüreden Harminc év után hazatért Párizsból, és Balatonfüreden talált otthonra Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit képzőművészeti és fotográfiai gyűjteménye.
2023.05.05. Kármán Tódor, a repüléstudomány nagy alakja hatvan éve halt meg Kármán Tódort amerikai és európai egyetemek fogadták díszdoktorrá, tudományos akadémiák tagja volt.
2023.05.05. Rétvári Bence: Magyarország teljesítette az EU-nak tett minden eredeti vállalását Magyarország a megállapodást betartotta, így már nincs akadálya annak, hogy az uniós források megnyíljanak hazánk előtt, hangsúlyozta Rétvári Bence.
2023.05.05. Már Varga Mihály szakértelmét is kétségbe vonja a duzzogó Karácsony A főpolgármester szerint arra a kérdésre, hogy hol van Budapest tartaléka, a válasz világos: elvette a kormány.
2023.05.05. Orbán Viktor munkaebéden fogadta a CPAC európai résztvevőit Orbán Viktor a Karmelita kolostorban munkaebéd keretében tárgyalt a CPAC európai vendégeivel.
2023.05.05. Dulakodni kezdtek ukrán és orosz küldöttek egy ankarai találkozón (Videó!) Az orosz küldött kikapta az ukrán zászlót az ukrán tisztségviselő kezéből Törökországban, majd dulakodni kezdtek.
2023.05.05. ET-főtitkár: „Az Európa Tanács normáit az élet minden területén alkalmazni kell” Az európai kormányoknak vissza kell térniük a demokrácia útjára, hangsúlyozta Marija Pejcinovic Buric.
2023.05.05. Janez Jansa: a marxizmust a kulturális marxizmus váltotta fel A marxizmus a hidegháború végén kulturális marxizmussá alakult, ami az értékek szempontjából a halál kultúrája.
2023.05.05. Szerb elnök: terrorcselekmény történt Szerbiában Terrorcselekménynek nevezte a szerb elnök azt, hogy egy 20 éves férfi gépkarabéllyal nyolc embert lelőtt.
2023.05.05. Prigozsin: A Wagner-egységeket kivonom Bahmutból A Wagner zsoldoscsapat május 10-én elhagyja Bahmutot – jelentette ki a magánvállalat vezetője.
2023.05.05. Szijjártó Péter: Ezzel a beruházással nyer az ország, nyer a gazdaság A kormányzat továbbra is mindent megtesz a magyar gyógyszeripar nemzetközi versenyképességének biztosítása érdekében.
2023.05.05. Orbán Viktor portugál jobboldali politikust fogadott Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a Karmelita kolostorban tárgyalt André Venturával.
2023.05.05. Lázár János: „a rosszban mindig a liberálisok a legjobbak” (Videó!) A liberális hálózat már nemcsak globális, hanem immár lokális is, képes egy kisváros konzervatív közösségébe is beépülni.
2023.05.05. Felmérés: a németek többsége szerint a bevándorlás inkább hátrányos Az eddiginél kevesebb menekültet kellene befogadni Németországban a lakoság többsége szerint.
2023.05.05. Szalay-Bobrovniczky Kristóf: itt nem lesz LMBTQXYZ ideológiával fertőzött haderő A hont fegyverrel és helyes nemzeti politikával kell védenünk, mondta a honvédelmi miniszter a CPAC-en.
2023.05.05. Az oroszok megsemmisítették az ukránok külföldi kiképzőinek egyik telephelyét Az orosz légierő megsemmisítette az ukrán fegyveres erők külföldi kiképzőinek egyik telephelyét.
2023.05.05. Donald Trump a magyaroknak üzent: „Folytassák a harcot! Győzni fogunk!” (Videó!) Donald Trump azt mondta, a konzervatívok történelmi csatát vívnak a marxista globalistákkal és a kommunistákkal.
2023.05.05. Új adatok érkeztek a szennyvízben mért koronavírus-koncentrációról Stagnál a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja.
2023.05.05. Elfogták a nyolc embert lelövő szerbiai férfit Elfogta a szerbiai rendőrség azt a férfit, aki gépkarabéllyal lőtt le nyolc embert.
2023.05.05. Ahol kommunista elnyomást élt át az egyház, ott most erősebbek a vallásos érzések Az egyház együtt szenvedte végig az emberekkel a kommunista elnyomást.
2023.05.05. Justin Trudeau ígéretet tett: folytatja Justin Trudeau kanadai kormányfő megígérte, hogy indul a következő választáson.
2023.05.05. ORFK: jogszerűen használt kényszerítőeszközt a rendőrség a jogellenes gyűlésen Jog- és szakszerű volt a kényszerítőeszköz alkalmazása a rendőri intézkedés során a jogellenes budapesti tüntetésen.
2023.05.05. Tagadja a Fehér Ház Amerika érintettségét a Kreml elleni dróntámadásban Hazugságnak minősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője a Kreml állítását.
2023.05.05. Kínai külügyér: Peking továbbra is kész előmozdítani az ukrajnai rendezést Peking továbbra is kész előmozdítani az ukrajnai háború lezárására irányuló békemegbeszéléseket.
2023.05.05. Orbán Viktor: „Nem emlékszem ilyen jókedvű három napra az elmúlt harminc évből” A kormányfő a pápalátogatás kapcsán elmondta, néhány napra az ország érezhetően más állapotba került. Videó!
2023.05.05. Lázár János: az ország tartalékát a vidék jelenti A vidék fejlesztésének fontosságáról és turizmussal való kapcsolatáról beszélt Lázár János egy hotelátadáson.
2023.05.05. Újabb lövöldözés Szerbiában Legalább nyolc halottja és tizenhárom sebesültje van egy szerbiai lövöldözésnek.