Emlékeznek még az 1994 utáni négy, majd a 2002 utáni nyolc évre? A magyar jobboldal hatalmas médiaellenszélben küzdött, és még a nemzeti táboron belül is sokaknak hihetetlennek tűnt, hogy az akkori ellenzék egyáltalán a saját világának megszervezésére képes. Ez alázatos, kitartó munkával végül sikerült, hosszú évek munkája érett be napjainkra.

Hirdetés

A nemzeti oldal ma már ott tart, hogy az Alapjogokért Központ 2022 után immár másodszorra Budapesten rendezi meg a CPAC-et, vagyis az amerikai Konzervatív Politikai Akció Konferencia európai fórumát. Meg kell szoknunk, hogy a magyar kormányzati politikára egyre többen figyelnek a nemzetközi közéletben. Az ország elmúlt tizenhárom évben nyújtott teljesítménye a világ jobboldali pártjai számára követendő példa lett. Egy olyan erő, amely tizenhárom éve egyfolytában kormányoz, és az elmúlt négy választást úgy tudta megnyerni, hogy a parlamentben kétharmados többsége van, mindenhol nagy tiszteletnek örvend. A sikeres politikus vagy párt mércéje ugyanis a teljesítmény.

Európában még csak Magyarország rendezett CPAC-et, ez kétséget kizáróan cáfolja azt a baloldali hazugságot, hogy a magyar jobboldal elszigetelődött volna. Épp az ellenkezője igaz: a budapesti CPAC is azt bizonyítja, hogy Orbán Viktor és kormánya tevékenységét kitüntető figyelem övezi, kiváltképp az Egyesült Államokban. Természetesen nemcsak a jobboldalon, hanem a hatalmon lévő demokratáknál is. A Biden-adminisztráció szinte naponta bizonyítja, hogy kiemelt politikai ellenfélként tartja számon a magyar kormányfőt. Ez a két ország méreteit és geopolitikai lehetőségeit összehasonlítva kicsit érthetetlen gondolkodásmód, de nem is ez a lényeg. A demokraták vezetői kulturális és társadalompolitikai harcot vívnak a jobboldallal, és nem csak Amerikában. Egyáltalán nem tetszik nekik, hogy Európában (amelyet saját geopolitikai felségterületüknek tartanak) van egy olyan ország, ahol szembemennek a szerintük megfellebbezhetetlen progresszivitással.

A magyar kormány azért is került célkeresztbe, mert támogatja és elősegíti a nemzeti politika reneszánszát, kőkeményen elutasítja a gyermekek szexuális kisebbségek iránti érzékenyítését; a genderpropagandát, illetve a nyitott társadalom eszméjét. Az Orbán-kormány sziklaszilárd háború-, gender-, valamint migrációellenessége a fő összetevője az amerikai baloldal egyre erősödő támadásának. De az sem tetszik nekik, hogy a magyar miniszterelnök volt az, aki a világon első politikusként, hivatalban lévő miniszterelnökként Donald Trump győzelmét tartotta kívánatosnak a 2016-os elnökválasztáson, és most is baráti kapcsolatot ápol a volt jobboldali elnökkel. Az is megbocsáthatatlan bűn a szemükben, hogy Magyarország szomszédságában dúló háború tavaly februári korobbanása óta töretlen a magyar kormány békepárti és szankcióellenes elkötelezettsége. Ezen minden erejükkel változtatni akarnak, bele akarnak minket préselni a háborúba. David Pressman amerikai nagykövet már-már úgy viselkedik, mint ügyvivő elődje, André Goodfriend. Mintha azt gondolná, hogy ő a magyar ellenzék vezetője; politikai nyilatkozatokkal támadja a demokratikusan megválasztott magyar kormányzatot. A nagykövetség emellett háborúpárti plakátkampányt indított és a Nemzetközi Beruházási Bank egyik magyar alelnökét kitiltotta az Egyesült Államokból. Ez közelebb visz a háború végéhez, a fegyverropogás mielőbbi megszűnéséhez? Aligha.

A magyar baloldal természetesen ebben a politikában is kiváló partnere az amerikai demokratáknak. Ez már a tavalyi országgyűlési választások kampányában is érzékelhető volt, az ellenzéki politikusok sorra háborúpárti nyilatkozatokat tettek. Később lett világos mindenki előtt, hogy miért is beszélnek a fegyverszállításokról és akár magyar katonák frontvonalba küldéséről is. És azt is tudjuk, hogy miért nem támogatták a parlamentben a békepárti határozatot: az amerikai demokraták ugyanis kilóra felvásárolták őket. Az ellenzék nem ura saját magának, a demokraták hangján nyilatkoznak, csak azt nem ismerik fel: a nyílt politikai hazaárulás is oka annak, hogy egyre csökken a támogatottságuk. A guruló dollárok botránya rávilágított, hogy a magyar szavazók szolgálata helyett valami teljesen mást szeretnének kormányra kerülve teljesíteni: belegondolni is rossz, hogy az amerikai demokratákhoz, illetve az európai baloldalhoz közel álló üzleti köröknek újra kiárusítanák az országot. A nemzeti érdek fogalmát nem, viszont az üzleti érdeket annál jobban ismerik.

Viszont a magyar jobboldal még sohasem volt olyan erős, mint az utóbbi bő egy évben. A sorozatos brüsszeli és washingtoni kormányzati támadások csak erősítik a kormányzatot, a békepárti politikát a társadalom túlnyomó többsége támogatja, és a gazdasági válságkezelés is hatékonyan működik.

Ezzel a tengerentúlon is tisztában vannak. Ez is mutatja, hogy nemcsak a demokraták Amerikája létezik, a konzervatív republikánusok gyökeresen más, a magyarokéhoz hasonló elképzeléseket vallanak a háború, a gender és a migráció ügyében is. Ezért sem véletlen, hogy Donald Trump időszakában példaértékű volt a két kormányzat kapcsolata. Amikor viszont a demokraták kerülnek a kormányrúdhoz, mindig kiéleződnek a konfliktusok. Az amerikai baloldal eleve más geopolitikai álláspontot képvisel, mint az amerikai jobboldal. Washington most újra a „demokráciaexportőr” szerepében tetszeleg, és a nagykövetén, illetve a megvásárolt ellenzéken keresztül a magyaroknak is meg akarja mondani, hogy mit kell szeretniük. Az exportőröknek csak az nem esik le, hogy itt se nekik, se magyar elvtársaiknak senki semmire nem adott demokratikus felhatalmazást. Ilyennel egyedül az Orbán-kormány rendelkezik, a kormány pedig azt teszi, amire megválasztották: védi az ország szuverenitását és nem engedi, hogy belesodorják a magyarokat egy olyan háborúba, amihez semmi közünk sincs.

Mi is jelképezné jobban a magyar jobboldali kormányzat és a világ nemzeti erőinek sikeres együttműködését, mint az „Együtt erő vagyunk!” jelszó? Nem véletlen, hogy ez lesz a mottója az idei, budapesti CPAC-nek is. A Bálnában május 4-én és 5-én sorra kerülő látványos, amerikai show-elemekkel is tarkított eseménysor a CPAC-eken belül is sajátos rendezvény. Ugyanis nem csupán a vendéglátó ország és az amerikai jobboldal kapcsolatáról szól, hanem a világ nemzeti gondolkodású politikusainak, influenszereinek, újságíróinak, elemzőinek találkozására, párbeszédére is lehetőséget ad. Ezt a rendezési elvet követi az Alapjogokért Központ idén is.

Vezérszónoknak ezúttal is Orbán Viktor miniszterelnököt kérte fel az Alapjogokért Központ. A kormányfő a tavalyi CPAC-en 12 pontban foglalta össze a magyar jobboldal liberalizmust legyőző politikájának lényegét. A beszéd akkora sikert aratott, hogy a kormányfőt néhány hónappal később Dallasban is felkérték egy beszéd megtartására. A volt cseh és a most ugyancsak ellenzékben politizáló egykori szlovén miniszterelnökön, Andrej Babišon és Janez Janšán kívül a térségünkből itt lesz Herbert Kickl, az osztrák Szabadságpárt elnöke is. A volt brazil elnök fia, Eduardo Bolsonaro is tiszteletét teszi Budapesten, ahogy Barry Moore és Paul Gosar amerikai republikánus kongresszusi képviselők is felszólalnak a CPAC-en. A volt televíziós műsorvezető, a kiváló előadói készségeiről, karakteres, kemény megnyilvánulásairól is híres Kari Lake is beszédet mond.

A magyar jobboldal 2023-ra a globális jobboldali együttműködés motorja lett. A második budapesti CPAC is bizonyítja: együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Korábban írtuk