Idén május 4–5-én az Alapjogokért Központ ismét Budapestre hívja a világ vezető konzervatív, jobboldali, a nemzeti függetlenség és szuverenitás fontosságában egyetértő politikusait, gondolkodóit és szószólóit. 2022-ben, az első európai helyszínen megrendezett Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) óriási sikert aratott, a munka neheze azonban még csak most jön: hagyományteremtésre vállalkozunk azért, hogy végre mindenki ismerje fel a jobboldalon – éljen tengeren innen vagy túl –, együtt erő vagyunk!

Arról természetesen lehetne parttalan akadémiai vitákat folytatni, hogy mit jelentenek a CPAC eszmeiségéhez közel álló kifejezések Közép-Európában, az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és a világ többi pontján.

Hirdetés

Jobboldali? Univerzális, egységes definíciója nem igazán létezik. Konzervatív? Edmund Burke teoretikus és közéleti munkássága nagy hatást gyakorolt a XVIII. századi kontinentális politikára, manapság azonban a konzervativizmus mint ideológia – bizonyos helyeken – reneszánszát éli, új tartalommal kiegészülve. A CPAC varázsa azonban pont abban rejlik, hogy nem azokra a pontokra koncentrál, amik elválasztanak, hanem azokra, melyek összekötnek különböző, egymástól nagy fizikai távolságra lévő, azonos értékeket valló közösségeket.

Az aktuális világpolitikai kontextusban éppen az okoz komoly veszélyhelyzeteket, hogy a józan ész pártján állók – bár számtanilag biztosan nincsenek kevesebben – hangja kevésbé hallatszik. Ellenben a liberális-progresszív tömb üzenetei rendre nagyobb figyelmet kapnak. Erre kiváló példát szolgáltat az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos álláspontja miatt Magyarországot vegzáló, kritizáló mikrokörnyezet alakulása is. Hasonló a helyzet, mint annak idején, 2015-ben a migrációs krízis kirobbanásakor volt. Mit mondott akkor a nemzeti jobboldal az illegális bevándorlással kapcsolatban? Először is azt, hogy veszélyes, Európát a saját lábáról ledönteni képes folyamatról van szó. Másodszor azt, hogy megállítható, de rendkívüli erőfeszítéseket igényel. Harmadszor pedig azt, hogy a kontinens problémáit nem oldja meg, ellenben a kihívások számát exponenciálisan növelni fogja. Ebből a testtartásból következett több kormányzati intézkedés, amelyek mindegyike a magyar társadalom túlnyomó többségének elvárásaival találkozott: fizikai határzár és kerítésépítés, szigorú és arányos fellépés az illegálisan Magyarország területére belépő bevándorlókkal szemben, segítségnyújtás ott, ahol a baj van. Mit harsogott évekig a liberális, baloldali európai és hazai politikai elit az intézkedések hallatán? Embertelen, kivitelezhetetlen, meggondolatlan és erkölcstelen jelzőkkel illette a magyar kabinet munkáját. Politikai lejáratókampányokat szerveztek, pellengérre akarták állítani Orbán Viktort. Törekvésük csúfos kudarcot vallott. Most meg már ott tartunk, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt legkártékonyabb politikusainak egyike is azt mondja, amit a magyarok immár nyolc éve. A politikában tényleg nincs lehetetlen.

A fent említett konfliktus kirajzolt még egy fontos dolgot: a hálózat- és szövetségépítésben a nemzetközi baloldal történelmi okokból kifolyólag jóval előrébb jár, ezt az adottságát pedig saját hasznára kívánja fordítani minden helyzetben. Az a nemzetközi hadjárat, amelyet az általuk „populistának”, esetenként „szélsőségesnek” nevezett, 2010 óta több alkalommal kétharmados felhatalmazással megerősített magyar kormányokkal szemben alkalmaznak, nem a véletlen műve. Így van ez a háború kapcsán is. Az Open Society által ezer és egy szállal átszőtt balliberális európai mainstream szerint a háború = béke. Azért kell most minden létező eszközzel beszállni a konfliktusba, hogy majd egyszer valamikor, valamilyen formában az egyik fél sikert arasson, míg a másik olyan kudarcot szenvedjen el, ami elveszi a kedvét az emberéletek kioltásának folytatásától. A magyarok logikája ezúttal is mást ajánl a világ figyelmébe: előbb legyen tűzszünet, aztán lehet tárgyalni a béke feltételeiről már úgy, hogy nem halnak meg a frontokon.

Az USA-ból nézve mindez érthetetlen, különösen a demokrata, baloldali Biden-adminisztráció számára. Jó hír azonban, hogy mi nem csak ezt az Amerikát ismerjük. A republikánusokhoz köthető körökben egyre többen értik és osztják a magyarok nézőpontját és javaslatait. A CPAC Hungaryn felszólaló Kari Lake – aki Arizona állam republikánus kormányzójelöltje volt – egyértelmű kritikát fogalmazott meg Joe Biden elnök politikájával szemben: „Ez nem a mi háborúnk. Nekünk a saját hazánk az első. Nekünk béke kell” – mondta. A CPAC pedig lehetőséget ad arra, hogy a békepárti tengerentúli személyek, politikusok Budapesten találkozhassanak az orosz–ukrán háború békés lezárását követelők sokaságával, akik a világ minden tájáról ellátogatnak egy hét múlva hazánkba.

Ez is igazolja mindazt, amit a konzervatív konferencia szolgál: a nemzeti erők nemzetközi együttműködésének fontosságát. Erre keresve sem találhattak volna jobb helyszínt Magyarországnál, ahol konzervatív reneszánsz zajlik, és ez utat mutathat a nyugati világ többi, egy tőről fakadó mozgalmai számára is. Épp itt az ideje annak, hogy felismerje mindenki azokat a közös pontokat, amelyek mentén nemcsak önazonos, de sikeres lehet egy politikai közösség. Orbán Viktor miniszterelnök – aki idén is a CPAC Hungary főszónoka lesz – tavaly 12 pontban foglalta össze a világhírű magyar siker receptjét, azt a gondolkodásmódot, amit érdemes követni.

A jobboldali erők hatékony együttműködésre törekvő nemzetközi összefogásának motorja és epicentruma a CPAC Hungary itt, Európában. A cél nem kisebb, mint létrehozni egy olyan szellemi koalíciót, amely nemcsak szavakban, de tettekben is fontosnak tartja az Isten, haza, család értékegyüttest mint a nemzeti-konzervatív erők politikai hitvallásának alapját. Ezért lesz pár napra a jobboldali világ középpontja ismét Budapest. A szomszédunkban dúló, kegyetlen háború idején ráadásul, amikor a nyugati világ együttállására, az egymás közötti kohézió erősítésére volna szükség, a nyílt társadalom hálózatának akarnokai öncélú ideológiai csatározásaikkal, mondvacsinált jogállamisági eljárásaikkal és hasztalan jelentéseik írásával vannak elfoglalva.

Emiatt a közelgő konferencia jelentősége is felértékelődik. Egyrészt újabb bizonyítékát adja majd annak, hogy a jobboldal is képes megszervezni önmagát, másrészt példaként szolgál arra, hogy van másik út a XXI. század liberális észjárása által diktált megoldásokkal szemben. Migráció helyett családtámogatás, genderideológia helyett gyermekvédelem, háború helyett béke, szupranacionális intézményrendszer helyett nemzeti önrendelkezés, baloldali mintakövetés helyett jobboldal mintateremtés. Mert együtt erő vagyunk!

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.

Korábban írtuk