A magyar álláspont nem változott: a kötelező bevándorlási kvótákat elutasítjuk, és ebben várjuk az EU portugál elnökségének partnerségét – mondta Varga Judit.
Felháborító, hogy a testület nem hajlandó semmilyen nemzeti kisebbségvédelmi jogszabályt alkotni annak ellenére, hogy a kezdeményezést közel másfél millió polgár támogatta – közölte Gál Kinga.
Magyarország szempontjából jó hír, hogy Armin Laschet nyerte meg a CDU hétvégén tartott elnökválasztását. De ki lesz a CDU–CSU közös kancellárjelöltje?
Deák Dániel szerint Karácsony Gergely és szövetségesei azzal az üzenettel akarják mozgósítani az ellenzéki szavazókat, hogy muszáj a kormány ellen szavazniuk.
VIDEÓ! A gazdaságfejlesztési program legújabb kiírásán a közepes méretű vállalkozások fejlesztései kaphatnak támogatást – jelentette be a pénzügyminiszter.
Az épp aktuális nemzedék általában a húsz évvel korábbi korszakot idealizálja, a nyolcvanas évek azonban már másodszor szűrődik át a XXI. század tömegkultúráján.
Joe Biden leendő tanácsadója és pár európai politikus mellett az Amnesty International is tiltakozik az orosz ellenzéki politikus őrizetbe vétele miatt.