2022.06.10. Zelenszkij: Az európai közvélemény Ukrajna oldalán áll Zelenszkij szavai szerint Oroszország körülbelül négyszáz nemzetközi megállapodást sértett meg.
2022.06.10. Menczer Tamás: A kormány célja továbbra is a munkahelyek megvédése A kormánynak ugyanaz a vállalása most is, mint a választások előtt.
2022.06.10. Az EU-tagországok megállapodtak a határellenőrzés új szabályairól Az uniós tagországok megállapodtak a schengeni térségen belüli határellenőrzés új szabályairól.
2022.06.10. Egy késes támadó többeket megsebesített egy német egyetemen A tettest a hallgatók fogták le, míg a helyszínre nagy erőkkel kiérkező rendőrség őrizetbe tudta venni.
2022.06.10. A német kancellár Szerbiát is hergeli Szerbiának európai uniós tagjelölt országként csatlakoznia kell az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz – hangsúlyozta Olaf Scholz.
2022.06.10. Idén a 2010-es összeg három és félszerese jut gyermekvédelmi kiadásokra Idén 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra, mint 2010-ben – közölte Fülöp Attila.
2022.06.10. Több megyében riasztották a tűzoltókat viharkárokhoz Utakra dőlt fák és ingatlanokba befolyt víz miatt kértek segítséget az állampolgárok.
2022.06.10. Átadták az ország első kiképző búvárkonténerét Az elsüllyedt Hableány sétahajó tragédiájára emlékeztek Baján.
2022.06.10. Finnország határkerítést tervez építeni Oroszországgal közös határán A finn vezetés csütörtökön nyújtott be jogszabály-módosító javaslatot.
2022.06.10. Svájc is csatlakozik az EU hatodik szankciós csomagjához Svájc is csatlakozik az unió Oroszország ellen bevezetett olajembargóhoz.
2022.06.10. A Bukaresti Kilencek a NATO keleti szárnyának megerősítését szorgalmazzák A „Bukaresti Kilencek” elítélik az Ukrajna elleni orosz agressziót.
2022.06.10. „Térségünk és szövetségeseink biztonsága mindennél előbbre való” A kárpátaljai magyar kisebbség jogainak teljes körű biztosítása az ukrán állam mindenkori kötelezettsége.
2022.06.10. Több, mint százezren vettek részt Tel-Avivban a Pride idei felvonulásán A városban folyó metróépítkezés miatt idén módosított útvonalon hömpölygött a tömeg.
2022.06.10. BL-győztest igazolt a Ferencváros Az egykori közönségkedvenc, Tomori Zsuzsanna visszatér a Ferencváros női kézilabdacsapatához.
2022.06.10. Ukrajna jóval több nyugati tüzérségi fegyvert szeretne „Jelenleg elsősorban tüzérségi háború zajlik, és mi vesztésre állunk a tüzérség terén” – jelentette ki az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője.
2022.06.10. Macron elveszítheti az abszolút többségét a nemzetgyűlésben Franciaországban vasárnap tartják a nemzetgyűlési választások első fordulóját.
2022.06.10. Forgalomi változások lesznek június 20-ától az M3 metróvonal felújítása miatt A forgalmi változás az M3 metróvonal rekonstrukciós munkálatai miatt vált szükségessé.
2022.06.10. Több mint 200 migránst toloncoltak vissza Afganisztánba a török hatóságok Legalább 221, Törökországba illegálisan érkezett afgán állampolgárt toloncoltak vissza Afganisztánba a török hatóságok.
2022.06.10. Az amerikaiak kétharmadának már gondot okoz a tankolás A megkérdezettek 66 százaléka ténylegesen kevesebbet autózik az emelkedő benzinárak miatt.
2022.06.10. Hatalmas csokoládétartályba esett bele két ember A mentés befejeződött, és az alkalmazottak várhatóan rendben lesznek.
2022.06.10. Újabb rekordot döntött az infláció az Egyesült Államokban A növekvő infláció felemészti az amerikai munkavállalók által tapasztalt bérnövekedést.
2022.06.10. Novák Katalin: A biztonság és a béke az első! Megkezdődött a Kelet- és közép-európai NATO-tagállamok államfői értekezlete Bukarestben.
2022.06.10. Szlovákiában kormányváltást célzó népszavazást kezdeményez Robert Fico pártja Az aláírásgyűjtés megkezdését Robert Fico jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján.
2022.06.10. Ferenc pápa és Von der Leyen a háború befejezését sürgették Húsz percig értekeztek arról, hogy mit tehet a nemzetközi közösség a háború lezárásáért.
2022.06.10. Lengyelországban is felbukkant a majomhimlő Az első kimutatott esetről Adam Niedzielski egészségügyi miniszter számolt be pénteken.
2022.06.10. Határozottabb határvédelmi politikát sürget az osztrák belügyminiszter Gerhard Karner szerint meg kell fontolni az EU-n belüli határellenőrzés újbóli bevezetését.
2022.06.10. Fidesz: A baloldal már eltörölte volna a rezsicsökkentést „Ha Gyurcsányékon múlna, már a magyar nyugdíjasoknak is háromszorosa lenne a gáz ára.”
2022.06.10. Vasárnap nyit az új orosz McDonald’s A McDonald's még májusban közölte, hogy kivonul az orosz piacról az ukrajnai háború következményei miatt – emlékeztet az Origo.
2022.06.10. Elhunyt az óvodabuszban hagyott négyéves kislány A kislány közel nyolc órán keresztül tartózkodott az óvodabuszban a tűző napon.
2022.06.10. Történelmi csúcson a benzinár Franciaországban Az ólommentes 95 E10 benzin literenként 13,7 centtel drágult.
2022.06.10. Szijjártó Péter: Energetikai megállapodás született Szerbiával Minden eddiginél szélesebb körű energetikai megállapodás született Szerbiával.
2022.06.10. Jakab Péter: „Nem lettem a hatalom rabja” Újabb posztban kommentálta lemondását a bukott Jobbik-elnök.
2022.06.10. Az otthonfelújítási támogatás összege meghaladta a 260 milliárdot Varga Mihály kiemelte, a program egyre népszerűbb, már 150 ezer család kapott támogatást.
2022.06.10. Tizennégy migránssal borult fel egy furgon Inárcson Tizennégy migránssal a rakterében borult fel egy a rendőri ellenőrzés elől menekülő furgon.
2022.06.10. Péntektől lehet jelentkezni a Határtalanul idei nyílt pályázatára A Határtalanul az egyik legfontosabb nemzeti összetartozás érzését erősítő program.
2022.06.10. A baloldal rezsipolitikája drasztikusan megnövelné a családok kiadásait A baloldal rezsipolitikája átlagosan havi 79 ezer forinttal növelné a háztartások kiadásait.
2022.06.10. A magyar-német meccs előtt három órával nyitják a stadion kapuit Az MLSZ arra kéri a szurkolókat, hogy időben érkezzenek meg a mérkőzés helyszínére.
2022.06.10. Vargha Tamás: Fontos a magyar katonai hagyományok, tradíciók megőrzése Fontos célunk az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztése – emelte ki az államtitkár.
2022.06.10. A kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair jegyárusítási gyakorlata A kormányhivatal azonnali fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az ügyben.
2022.06.10. Sisi kesztyűjétől Sztálin füléig Sisi meggyilkolásakor viselt kesztyűjétől a ledöntött Sztálin szobor füléig gyűjtötte össze az elmúlt tizenkét év műtárgyait a Magyar Nemzeti Múzeum.
2022.06.10. A pünkösdi hosszú hétvége forgalma felülmúlta a húsvéti napokét is A vendégéjszakák száma 76 százalékkal magasabb volt, mint tavaly ilyenkor.
2022.06.10. Változhat a honvédelmi és gazdaságfejlesztési törvényjavaslat Változtatásokat fogadott el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
2022.06.10. Az elnyomottak: 5000 százalékkal nőtt a Gyurcsány-fióka cégének nyeresége A cég 2021-es nettó árbevétele 73,9 millió forint, 2020-ban pedig 54,1 millió forint volt.
2022.06.10. Az elnyomottak: Titokzatos pénzek Gyurcsányéknál Rejtélyes kampányforrást tüntetett fel beszámolójában a Demokratikus Koalíció.
2022.06.10. Megvonná a tagállamoktól a vétót az Európai Parlament Az európai baloldal saját politikai céljainak rendelné alá az uniós integráció alapdokumentumait.
2022.06.10. Az infláció szempontjából az uniós top 10-ben sem vagyunk benne Nemzetközi viszonylatban egészen megdöbbentő értékekkel is találkozhatunk.
2022.06.10. Nagy Feró: Mintha a hülyék irányítanák Európát (Videó) Azt szokták mondani, hogy én mindig rendszerellenes voltam. Ez igaz – nyilatkozta az énekes.
2022.06.10. Újabb majomhimlős eseteket regisztráltak Magyarországon A majomhimlő egy emberről emberre nem túl könnyen terjedő, úgynevezett zoonózis-fertőzés.
2022.06.10. Sajtóhír: Dárdai Pál 25 év után távozik a Hertha BSC-től Német sajtóértesülés szerint 25 év után távozik a Hertha BSC-től Dárdai Pál.
2022.06.10. Rákossy Balázs lett a Diákhitel Központ Zrt. új vezérigazgatója Rákossy Balázs korábban a Pénzügyminisztérium államtitkára volt.
2022.06.10. Júliusban érkezik az évközi nyugdíjemelés Júliusban kapják meg az érintettek az évközi nyugdíjemelést – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
2022.06.10. Nyitrai Zsolt segíti Orbán Viktort a kiemelt társadalmi ügyekben Nyitrai Zsolt 2016-tól Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója.
2022.06.10. Orbán Viktor: Háborús infláció van, háborús gazdasági válság fenyeget „Háborús infláció van, és ez így marad jövőre is. Ha véget ér a háború, nem lesz ilyen infláció.”
2022.06.10. Több mint kétszáz helyszínre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt A fővárosban több esetben elakadt jármű mentéséhez riasztották a tűzoltókat.
2022.06.10. Több mint 8 és fél ezren érkeztek csütörtökön Ukrajnából A háború elől csütörtökön 224 ember, köztük 97 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
2022.06.10. Több mint kétszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrádban A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
2022.06.10. Először találkozott Joe Biden és Jair Bolsonaro Először találkozott Los Angelesben a brazil államfő és az amerikai elnök.
2022.06.10. Novák Katalin: Elemi érdek, hogy minél előbb béke legyen A köztársasági elnök a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban adott interjút.
2022.06.10. A játszma díszbemutatójával nyílt meg a Magyar Mozgókép Fesztivál Négy nap mozi várja a közönséget Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.
2022.06.10. A Jobbik elnöksége tudomásul vette a pártelnök lemondását A Jobbik elnöksége elfogadta Jakab Péter lemondását a pártelnöki tisztségről.