Nem szabad kötelezővé tenni a Covid-19 elleni védőoltást, az embereknek maguknak kell megérteniük a vakcináció fontosságát – jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Emlékszik arra a szeptember 17-i napra, „a sokkra és a mély felháborodásra”, amikor a ma 15 éves őszödi beszéd nyilvánosságra került – írta Varga Judit.
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Puskás Ferencről, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójáról elnevezett utcát a spanyol fővárosban szerdán.
Minden európai uniós tagországra ugyanazon jogállamisági kritériumoknak kell vonatkozniuk, nem lehet azokat szelektíven alkalmazni – jelentette ki Janez Jansa.
A Kreml nem várja az orosz-amerikai kapcsolatok újraindítását és az összes nézeteltérés feloldását Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök első csúcstalálkozójától.
Luxembourg készen áll arra, hogy június közepéig koronavírus elleni beoltottságot igazoló elektronikus tanúsítványt bocsásson ki a gazdaság helyreállításának felgyorsítására.
Jelentősen megerősödött a migráció a nyugat-balkáni útvonalon, idén eddig 36 119 határsértőt fogtak el a magyar hatóságok, míg tavaly ugyanezen időszakban 9877-et.
A baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet, a Fidesz-KDNP ezzel szemben elismeri és megbecsüli az egészségügyi dolgozók munkáját – mondta.
A jövő évi büdzsében mintegy 2884 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügy céljaira. Ez a keret 1700 milliárd forinttal nagyobb, mint 2010-ben volt.
Azok a román állampolgárok, akiknek igazolásuk van a koronavírus elleni teljes beoltottságról, karanténkötelezettség nélkül léphetnek be Magyarországra.
Svájcból érkezett a figyelmeztető üzenet arról, hogy a Ryanair légitársaság Vilniusba tartó múlt vasárnapi járatának fedélzetén pokolgép van – jelentette ki a fehérorosz elnök.
Csak halvány remény van arra, hogy júniusra meglesz a közös uniós oltási igazolvány a kedd este befejeződött EU-csúcson elhangzottak alapján – mondta a szakértő.
A koronavírus-járvány miatt globális tűzszünetet sürgető tavalyi ENSZ-felhívás ellenére sem csillapodtak a harcok a világban, megnehezítve ezzel a vírus elleni küzdelmet is.
A közhangulat már előre jelezte, hogy a 2006-os önkormányzati választásokon jobboldali fordulat lesz. Az őszödi beszéd váratlan napvilágra kerülése azonban felkorbácsolta az indulatokat.