Az óvodafejlesztési program és más támogatások segítségével az elmúlt években 71 református óvoda épült, illetve újult meg Magyarországon, hangzott el Móron.
A kormány célja, hogy minden lehetséges támogatást biztosítson az iskolák megfelelő infrastrukturális feltételeinek megteremtéséhez, mondta Varga-Bajusz Veronika.
Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy maga dönthesse el, milyen technológiával előállított növényeket termeszt a saját területén, mondta az agrárminiszter Brüsszelben.
A dezinflációt övező kockázatok és a befektetői hangulat változékonysága egyaránt körültekintő monetáris politikát indokol, közölte a monetáris tanács.
Jóváhagyta a szeptember végi választások eredményeképpen létrejött pozsonyi parlament kedden a még a múlt héten vitára előterjesztett kormányprogramot.
A magyar állam teljesíti alkotmányos kötelezettségét: a polgárait és a közjót szolgálja, a közigazgatás missziója pedig ugyanez – tette hozzá a miniszter.
Magyarország sokat profitál a Kazahsztánnal folytatott sikeres együttműködéséből az energiabiztonság és a külkereskedelem terén is – jelentette ki Szijjártó Péter.