Interjú Csupó Gáborral és Mándoki Lászlóval, valamint Németh Alajossal; nyomozás Cseh Katalinék ügyében; húsz éve omlottak le a világkereskedelmi tornyok; kiút a pokolból
Nincs erős nemzet erős külső határok nélkül – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter közösségi oldalán kedden, miután fogadta Jeff Sessionst, az Egyesült Államok korábbi igazságügy-miniszterét, főállamügyészét.
Állami finanszírozásban folytathatja tanulmányait az a közel ötezer felsőoktatási hallgató, aki tavaly nem teljesítette a feltételeket, és önköltséges képzésre került át.
Az a cél, hogy Magyarországon minden bajba jutott állampolgár, minden bajba jutott honfitárs azonnali és testreszabott segítséghez juthasson – közölte.
A tárcavezető szerint ennek is köszönhető, hogy Magyarország a válság alatt és a gazdaság újraindításakor is mindvégig a saját lábán állt és megőrizte pénzügyi stabilitását.