A keresztény civilizációt úgy védhetjük meg, ha kitöltjük a nemzeti konzultációt, hívta fel a figyelmet a miniszterelnök-helyettes egy siófoki lakossági fórumon.
A NATO-főtitkár visszautasította arab vezetők állításait, miszerint a Nyugat nem azonos mércével méri gázai válaszlépéseit, mint ahogy Oroszország ukrajnai háborúját.
Oroszország agressziónak fog tekinteni minden olyan provokációt, amelynek célja a vallások és etnikumok közötti belső konfliktusok szítása, figyelmeztetett az orosz elnök.
VIDEÓ! A dollárbaloldal pártjai támadást indítottak a nemzeti konzultáció ellen, azaz a magyar emberek szabad véleménynyilvánítása ellen, mondta az EP-képviselő.
Az ellátások fedezetét a kormány biztosítja, az idősek jövedelmét nem veszélyezteti semmi, mondta a pénzügyminiszter az Országgyűlés népjóléti bizottságában.
Magyarországon még nem az uniós és emberi joginak mondott civil szervezetek, hanem a klasszikus morál diktálja, hogy mit tartunk helyesnek és rossznak.
A kormány családpolitikája három alappilléren nyugszik, az otthonteremtésen, az anyagi biztonságon és a döntési szabadságon – hangoztatta az álamtitkár.
Logikus, hogy a gyermekek után járó pótszabadságról ne a munkáltató, hanem a munkavállaló rendelkezhessen – mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének (IOM) közgyűlésén is határozottan képviselem a magyar migrációellenes álláspontot – írta a külgazdasági és külügyminiszter.